Erősített pozícióján a Ladány

Körösladányban nagyot küzdött a két csapat a pontokért. Fotó: Erdős Csaba

Döntetlenre zárta az NB III-as labdarúgó-bajnokság szerdai 31. fordulójára eső hazai mérkőzését a Körösladány MSK csapata. A sárréti együttes a Hajdúszoboszlóval osztozott meg pontokon, de a további eredményeknek köszönhetően ezzel is megerősítette helyét a Keleti csoport harmadik helyén.

Körösladány MSK–Hajdúszoboszlói SE 1–1 (0–0)
NB III-as labdarúgó-mérkőzés. Körösladány, 250 néző. Vezette: Németh Gergely (Molnár Alex, Balogh Bence).
Körösladány: Selmeczi-Tóth – Papp Zs., Wéber, Dócza, Bakk – Zelenyánszki, Pusztai – Jánovszki, Burai, Kisari (Ruzsa, 66.) – Cservenák (Farkas J., 66.). Vezetőedző: Ekker Attila.
Hajdúszoboszló: Mészáros D. – Kónya, Vincze, Szathmári, Lévi – Lénárt, Balla, Berdó, Lukács (Barna, 70.) – Fenyőfalvi, Constantinescu (Karacs, 85.). Edző: Szabó László.
Gólszerző: Wéber (84. – 11-esből), ill. Lénárt (65.).

Kevés eseményt hozott a találkozó első fele. A csapatok a mezőnyben voltak elfoglalva egymással, komolyabb veszélyt mindössze egy-egy esetben tudtak teremteni a másik kapuja előtt. A folytatásban megélénkült a játék, a vendégek kapufáig jutottak, Jánovszki előtt viszont több helyzet is adódott a vezetés megszerzésére. Az első gólt a 65. percben Lénárt jegyezte, aki 18 méterről lőtt a jobb alsó sarokba, a labda az emberek sűrűjében talált utat a hálóba, 0–1. A hazaiak ezután nagy energiákat mozgósítottak az egyenlítés érdekében. Paprikássá váló hangulatban, a 84. percben kiharcolt tizenegyessel Wébernek sikerült egalizálnia, aki a jobb sarokba helyezett, 1–1. A védőnek ezen felül volt egy kapufás szabadrúgása is. A végjátékban mindkét fél előtt akadt lehetőség arra, hogy döntésre vigye a dolgot, de már nem született újabb találat, a döntetlen pedig nagyjából fedte a mérkőzés összképét.

Jó: Dócza, Wéber, ill. Mészáros D., Szathmári, Kónya, Constantinescu.

Ekker Attila: – Nehéz mérkőzésre számítottunk, mindenképpen nyerni szerettünk volna. Nem tudtuk azt a játékminőséget nyújtani, amit a szezon nagy részében, ennek írható be a döntetlen.

I. L.

További eredmények, sorsolás, tabella: