Erre még az ínyencek is csettintettek

Régen várt pillanat: a B-közép és a csapat együtt ünnepelte meg a remek győzelmet. Fotó: Jenei Péter

Remek győzelmet aratott és végre gólképes is volt a Békéscsaba 1912 Előre NB II.-es labdarúgócsapata, amely a bajnokság 25. fordulójában az örökös rivális Szegedet múlta felül. A lilák mindezt úgy érték el ráadásul, hogy egy nyilvánvaló játékvezetői tévedés miatt több mint egy órát játszottak emberhátrányban. A nehéz helyzet azonban egységbe tömörítette őket, aminek meg lett a jutalma, hiszen a kieső helyről is elkerültek sikerükkel.

Békéscsaba 1912 Előre–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 3–1 (2–1)
NB II.-es labdarúgó-mérkőzés. Békéscsaba, 1335 néző. Vezette: Zimmermann Márió (Punyi Gyula, Márkus Péter).
Békéscsaba: Uram – Fazekas, Albert, Ferencsik (Kovács G., 76.) – Gyenti, Hursán (Márkus, 87.), Viczián, Tóth M. (Szabó B., 76.), Hodonicki (Harsányi, 46.) – Czékus (Sármány, 82.). Kóródi. Vezetőedző: Csató Sándor.
Szeged: Veszelinov – Márkvárt, Szilágyi Z. (Pejovics, 46.), Tóth B., Horváth M. – Haris (Papp Á., 62.), Palincsár (Borvető, 62.) – Mohos, Varga B. (Erdei, 69.), Vogyicska (Sarr, 76.) – Novák. Vezetőedző: Alekszandar Jovics.
Gólszerző: Ferencsik (27.), Czékus (39.), Szabó B. (86.), ill. Novák (21.).
Kiállítva: Albert (32.).
Sárga lap: Vólent (61., kispadról), Tóth M. (66.), Harsányi (72.), Czékus (81.), ill. Borvető (65.), Novák Cs. (72.), Erdei (81.) .

21. perc: Tóth B. lőtte be jobbról, az oldalvonal közeléből a labdát és az őrizetlenül hagyott Novák Csanád 8 méterről a jobb alsó sarokba fejelt úgy, hogy a labda még pattant egyet a gólvonal előtt, 0–1.
27. perc: Tóth M. tolta ki balra Ferencsik Bálint Donáthoz, aki 24 méterről jobbal rásuhintotta, a labda pedig Veszelinov hasa alatt a bal alsó sarokban kötött ki, 1–1.
32. perc: Uram kidobását Albert próbálta átvenni 22 méterre a kapujától, amikor meglátta, hogy ráront Mohos, a labdát becsúszva rúgta az oldalvonalon túlra, de találkozott a szegedi játékossal, aki nagyot esett. A játékvezető rosszul felmérve a helyzetet piros lapot nyújtott fel a csabaiak védőnek.
39. perc: Czékus Ádám cselezte be magát a 16-os csücskénél, a pálya jobb oldalán. Úgy tűnt, hogy oda a helyzet, ám a csabai támadó jobbal beemelte a labdát, ami hulló falevél módjára a szegedi kapu hosszú oldalában kötött ki, 2–1.
85. perc: Harsányi viharzott el a jobb oldalon, középre játszott, Szabó Bálint először rosszul találta el a labdát, majd másodjára már jól, jobblábas lövése a kapu közepében landolt, 3–1.

Eseménytelenül, de iramos játékkal telt az első húsz perc, ám a folytatásban alaposan felpörögtek az események. Novák Csanád fejes góljára gyorsan jött a csabai válasz, az egyenlítő gól Ferencsik Donát vállalkozókedvét dicsérte. Öt perc múlva tíz emberre fogyatkozott a Békéscsaba, a piros lap, melyet Albert István kapott, túl szigorú volt, hiszen előbb érte el a labdát, mint Mohos Barnabás, aki látványosan esett át a védő lábán, amit a játékvezető „megevett”. A nagy kedvvel játszó lila-fehérek tíz emberrel is támadásban maradtak, ennek Czékus Ádám szerencsés találata lett a jutalma.
A második félidőben már a Szeged lépett fel támadólag, de komolyabb ziccert nem tudott kidolgozni, mert a hazai védők egymást segítve gondosan őrizték a kapujuk előterét. Nem lehetett észrevenni, hogy a hazaiak emberhátrányban játszanak. Sőt, inkább a liláknak voltak nagyobb helyzeteik, akik a hajrában egy kontra támadásból bebiztosították a győzelmüket, és ezzel rendkívül fontos három pontot tartottak otthon.

Jó: Fazekas, Viczián, Ferencsik, Czékus, Tóth M., Szabó B., ill. Horváth M., Novák Cs.

Mestermérleg
Csató Sándor: – A kiállítás átrajzolta a terveinket, de hamar sikerült az egyenlítés és a vezetést is megszereztük. A pontrúgásokra végig nagyon odafigyeltünk és megérdemelten nyertünk. Remélem, hogy elhisszük, hogy tudunk nyerni és ugyanilyen harci szellemben játszunk a továbbiakban is.
Alekszandar Jovics: – Jól játszottunk az első félidőben, voltak is helyzeteink, a vezetést is megszereztük, az ellenfél pedig piros lapot kapott. Az első, majd a második lövéséből is gól lőtt a Békéscsaba. A hazaiak nagyon jól védekeztek a második félidőben is.

G. P.

További eredmények, sorsolás, tabella: