Értékes két pont hullott el Szegeden

Az őszi nyitányon nagy volt a gyulaiak erőfölénye a szegediekkel szemben, a visszavágóra azonban sokat ledolgoztak ebből a Tisza-parti fiatalok. Fotó: Bencsik Ádám/Békés Megyei Hírlap

Sorrendben negyedik mérkőzésükön maradtak győzelem nélkül a gyulai labdarúgók. Az NB III.-as bajnokság tavaszról előrehozott első fordulója felemás félidőket tartogatott a Termál FC számára. A kék-fehér gárda szünet után maga javára fordította a találkozót, ám a végén egy pontrúgás két pontjába került.

A Termál FC a nyári bajnoki nyitányon könnyed győzelmet aratott az újonc szegedi fiatalok felett, pár hónap elteltével azonban komoly ellenállásba ütközött. Jó iramú, változatos játék közepette a házigazdák a 21. percben megszerezték a vezetést. Labdaszerzésből indultak meg a jobb oldalon, a beadásra hárman érkeztek középen, Nagy Dániel pedig az ötösről bebelsőzte a játékszert, 1–0. A folytatásban is váltva forogtak veszélyben a kapuk, de az újabb találatra a második félidőig kellett várni. Az 51. minutában Szabó Péter baloldali szögletét a hosszúra helyezkedő Wéber pofozta a hálóba, 1–1. A 62. percben a vezetést is megszerezhette volna a védő, ám a Czirok megrúgásáért befújt tizenegyest kapu mellé rúgta! Szerencséjére a 65. minutában Zabari korrigálni tudta el, miután a Lestyán által hosszú sarok irányába átfejelt labdájára pontosan érkezett, 1–2. A játék képe alapján úgy tűnt, hogy a vendégek megőrizhetik a számukra kedvező eredményt, azonban a hosszabbításban szabadrúgáshoz jutottak a szegediek. Kertész kétszer is nagyot mentett, de a második kipattanót Deák értékesíteni tudta, 2–2.

Jó: Illés, Nagy Dávid, Deák, Sztankó, ill. Zabari, Czirok, Constantinescu, Trescsula.

Ekker Attila: – Tudomásul kell vegyük, hogy nem férnek bele az olyan meddő félidők, mint amilyen az első volt Szegeden. A másodikban már elfogadhatóan játszottunk, meg kellett volna nyernünk a mérkőzést.

Szeged-Csanád Grosics Akadémia II.–Gyulai Termál FC 2–2 (1–0)
NB III.-as labdarúgó-mérkőzés. Szeged, 150 néző. Vezette: Maml Zoltán (Sáfárik Patrik János, Pavlovics András).
Szeged II.: Illés – Tóth N. (Bakó), Pleskó, Gera N., Nagy Dávid, Kun (Holló), Deák, Sztankó, Dudás (Árva), Nagy Dániel (Mádi), Borbás (Budai). Vezetőedző: Bilics Igor.
Gyula: Kertész – Göblyös (Kolarovszki Milán), Wéber, Trescsula, Katona (Szabó Cs.), Szabó Zs. (Szabó P.), Zádori, Zabari, Czirok (Vörös), Constantinescu, Lestyán. Vezetőedző: Ekker Attila.
Gólszerző: Nagy Dániel (21.), Deák (93.), ill. Wéber (51.), Zabari (65.).

További eredmények, sorsolás, tabella: