
Elég egy pillantást vetni a tabellára, és rögtön kitűnik, hogy milyen fontos mérkőzés előtt áll a Békéscsaba NB II.-es labdarúgócsapata. A Merkantil Bank Liga utolsó harmadát megnyitó vasárnapi fordulóban Budafokon vendégszerepel az Előre. A két gárda hasonló helyzetben várja a 14 órakor kezdődő Promontor utcai alsóházi derbit.
Az Előre hátránya két pont és egy pozíció a vendéglátókkal szemben, a két csapat tavaszi mérlege is azonos képet fest két-két győzelemmel és vereséggel, továbbá egy döntetlennel.
– Fájó vereséget szenvedtünk hétfőn a Videotonnal szemben, szerettünk volna pontot szerezni és a játékban ez benne is volt. Érződött a csapaton, hogy hajtja a becsvágy, a kapu előtt azonban elpártolt tőlünk a szerencse. Mindenesetre gyorsan túl kell lépni a történteken, hiszen itt egy még fontosabb mérkőzés, amit ha győzelemmel tudunk venni, még inkább összeránthatjuk a mezőny végét – mondta elöljáróban Csató Sándor, a lilák vezetőedzője.
Az ellenfél kapcsán fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a Nikházi érában (Nikházi Márk a 14. fordulóban vette át a piros-feketék szakmai irányítását Mészöly Gézától) voltak bravúreredményeik. Különösen az előrefelé játékukra kell nagy figyelmet szentelni, hiszen az új edző vezetésével minden ellenfélnek bevették a kapuját.
– Természetesen igyekeztünk a lehető legjobban feltérképezni a Budafokot. Tisztában vagyunk vele, mivel lehetünk eredményesek ellenük, ám ehhez fegyelmezett, taktikus játékra lesz szükség a részünkről, és a legutóbb tapasztalt vállalkozói kedvre, annak ugyanis meglehet az eredménye. Győzelmi szándékkal kelünk útra, mindenki átérzi a meccs súlyát – tette hozzá a csabai szakvezető, akinek a két tartósan maródi labdarúgón, Albert Istvánon és Nagy Gergelyen kívül csak kisebb sérülések nehezítik a dolgát a legideálisabb tizenegy pályára küldésében.
Eltiltott nincs, Viczián Ádám teljes értékű munkát végzett a héten és várják vissza Balla Kevint is.
A vasárnap 14 órakor kezdődő találkozót Antal Péter játékvezető dirigálja, akinek Mohos Milán és Szabó Dániel asszisztensek segítik a munkáját.
A 21. forduló programja. Március 8., vasárnap, 14.00: Szentlőrinc SE–Soroksár SC, BVSC-Zugló–Tiszakécskei LC, Budafoki MTE–Békéscsaba 1912 Előre. 15.00: Szeged-Csanád GA–Mezőkövesd Zsóry FC, Vasas FC–Kozármisleny FC, Videoton FC Fehérvár–Karcagi SE, FC Ajka–FC Csákvár. Március 9., hétfő, 20.00: Budapest Honvéd FC–Kecskeméti TE.
