Fáradtan mozgott a gyulai csapat

Sovány Dorina a mezőnyben, majd a kényszerű helyzet miatt a kapuban is kiválóan helytállt. Fotó: Tóth László

Amolyan „hatpontos” mérkőzést veszítettek el Borsodban a gyulai lányok, az NB II-es női nagypályás labdarúgó-bajnokság szombati 28. fordulójában. A tabellaszomszéd Kazincbarcika jobb helyzetkihasználással fektette két vállra a szükségkapussal kiálló, majd azt is elveszítő fürdővárosiakat.

Kazincbarcikai SC–Gyulai Amazonok 2–1 (1–0)
NB II-es női labdarúgó-mérkőzés. Kazincbarcika, 60 néző. Vezette: Elischer.
Gyula: Molnár K. (Paál) – Lehóczki, Lovas, Pribék, Molnár Á., Sovány, Szerb, Mészáros (Szappanos), Mezei, Komlósi, Csanálosi. Edző: Molnár Zoltánné.
Gólszerző: Balogh D. (30.), Kun (54.), ill. Lehóczki (51.).
A találkozó előtt mindössze egyetlen pont választotta el egymástól a két együttest a Keleti csoport tabelláján. Az erőviszonyoknak megfelelően kiegyenlített játékot hozott a mérkőzés egésze. Félórányi játék után egy szerencsés találattal szerzett vezetést a hazai gárda, amire Lehóczki Noémi révén a második félidő elején tudtak válaszolni a gyulai lányok. Sajnos az örömük nem tarthatott sokáig, mert a borsodi csapat hamarjában visszavette a vezetést, és „ráülve” a kedvező eredményre, otthon is tartotta a három pontot.
Molnár Zoltánné: – Enerváltan és vontatottan játszottunk, emellett nem volt meg a kellő összhang a lányok között. Hogy ez a hosszú utazás vagy az év végi fáradtság eredménye, az majd a következő, Monor elleni mérkőzésen kiderül.


Tisztelt Felhasználónk!

A Bmsextra.hu az egyik legismertebb sportoldal Békés megyében, ami bárki számára ingyen elérhető. Hogy ez a jövőben is így maradjon, továbbra is hirdetések közzétételével tervezzük finanszírozni az oldal fenntartási költségeit.

Amennyiben a tartalmainkat meg szeretnéd tekinteni, kérünk, kapcsold ki a Bmsextra.hu-n az Adblockert (hirdetésblokkolót). Hirdetéseink nem tolakodók.

error: Content is protected !!