Fáradtságos szoboszlói gyakorlás

Nagy Sándorék (itt még az nógrádi osztályozón) nem forgatták fel fenekestől a szoboszlói pályát, de nem is annak az ideje van még. Fotó: NMH

Nem a nyári vakációról szólnak ezek a napok a gyulai labdarúgók életében. A vasárnapi hazai edzőmeccset két fárasztó tréninggel fejelték meg, szerdán délután pedig már a Vármegyei I. osztályú Hajdúszoboszló várt rájuk, melyet gólokban gazdag 90 percen múltak felül.

Hajdúszoboszlói SE–Gyulai TFC 3–6 (2–3)
Felkészülési labdarúgó-mérkőzés, Hajdúszoboszló.
Gyula: Kertész – Sztankó, Wéber, Krajcsó, Zabari – Szabó P., Trescsula, Geiger, Malkócs – Varga T., Ilyés. Játszott még: Füstös, Kovács Zs., Katona, Zelenyánszki, Szilágyi, Nagy S., Csicsely, Kepenyes. Vezetőedző: Ekker Attila.
Gólszerző: Wéber (9. – öngól), Kiss (27.), Jámbor (64.), ill. Szabó P. (3.), Malkócs (17.), Trescsula (18.), Kepenyes (55., 85.), Ilyés (88.).

A gyulaiak már a legelején eredményesek voltak, igaz a válasz sem váratott sokat. A folytatásban a látogatók próbáltak dominálni és diktálni az iramot, azonban a fáradtság hatására sok pontatlanság csúszott a játékukba. Labdavesztéseikből jól éltek a lelkes házigazdák, akik sok futással próbálták ellensúlyozni a vendégek dominanciáját.
A Termál FC ezzel együtt biztosan nyerte a tesztmeccset, szombaton pedig 9.30 órától fogadja a Szeged-Csanád GA II. gárdáját.

Ekker Attila: – A terhelés hatására fáradtabban mozogtunk, mint hétvégén, ami meglátszott a játék minőségén. Örülök annak, hogy sérülésmentesen megúsztuk az egyébként rendkívül sportszerű mérkőzést.