Félidőnkét hármat vágtak a gyulaiak

A heti kemény edzésmunka megmutatkozott, ennek ellenére magabiztos győzelmet aratta a gyulai labdarúgók. Fotó: Gyulai Termál FC/Facebook

Magabiztos győzelemmel zárták a harmadik nyári gyakorló mérkőzésüket csütörtökön a gyulai labdarúgók. A Termál FC csapata immár véglegesnek tűnő kerettel fogadta a bajnokságban is konkurens Marfűt és félidőnként három gólt lőtt a Tisza-partiaknak. Szombaton a DVSC II. otthonában folytatódik a felkészülés.

A Termál FC játékosai az első félidőben sorra nyerték a párharcokat, sok labdát szereztek és szép gólokat lőttek a szintén jelentősen átalakuló látogatók ellen. Szünet után a csereként beszállók is tartani tudták ezt a szintet és hozzá tettek még három találatot.
A 90 perc során szóhoz jutott valamennyi olyan labdarúgó, akiknek a napokban vált véglegessé a státusza. Lestyán Lionel (23) a védelembe érkezett Tiszaföldvárról, a Karcagról igazolt Dan-Marius Constantinescu (29) pedig a támadószekciót élénkíti és korábban Füzesgyarmaton is szerepelt. A fiatalszabály orvoslására Vörös Barnabás mellé a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia három tehetsége, Göblyös Sándor Robin (18), Kolarovszki Martin (17) és Kolarovszki Milán (17) cuccolt át Gyulára, ráadásul mindannyian jó benyomást tettek a szakmai stábra.

Ekker Attila: – Benne volt a lábakban a heti edzésmunka, ettől függetlenül koncentráltan és határozottan játszottunk, talán dinamikában van még több a csapatban. Messzemenő következtetések nem vonunk le a mai produktumból, függetlenül attól, hogy a játékosaink jól végezték a dolgukat.

Gyulai Termál FC–Martfűi LSE 6–0 (3–0)
Felkészülési labdarúgó-mérkőzés, Gyula.
Gyula: Kertész (Krnács) – Szabó P., Wéber, Szabó Cs., Göblyös (Kolarovszki Milán), Krajcsó (Zabari), Zelenyánszki (Kolarovszki Martin), Lestyan (Katona), Czirok (Trescsula), Zádori, Vörös (Constantinescu). Vezetőedző: Ekker Attila.
Gólszerző: Wéber, Vörös, Szabó P., Constantinescu, Kolarovszki Milán, Trescsula.