Folytatódott a kiváló tavaszi széria

Luis Ramosék ezúttal az átlagosnál több helyzetet tudtak kialakítani, de azok többségével nem tudtak élni. Fotó: Erdős Kiara

Harmadik tavaszi bajnoki mérkőzését is megnyerte a füzesgyarmati labdarúgócsapat, amely az NB III-as bajnokság 24. fordulójában a tavasszal eddig szintén hibátlan Tiszafüredet fektette két vállra. Ezzel a sikerükkel a sárrétiek a negyedik helyre léptek fel a Keleti csoport tabelláján.

Füzesgyarmati SK–Tiszafüredi VSE 2–1 (0–0)
NB III-as labdarúgó-mérkőzés. Füzesgyarmat, zárt kapuk mögött. Vezette: Dobai János (Kövér Tamás, Minda Gábor).
Füzesgyarmat: Fildan – Achim S. (Vajda, 65.), Tóth O., Raducu, Achim Á., Pataki (Hussein, 72.) – Karikás, Ramos, Kis Sz. (Lippai, 84.) – Popescu, Cigan (Balogh G., 84.). Szakmai koordinátor: Boros Tibor. Vezetőedző: Csillag László.
Tiszafüred: Ladányi – Háda, Mészáros N. (Tóth N., 54.), Fehér Zs., Vincze – Bíró P. (Urbin, 71.), Csiki (Iván, 34.), Szövetes, Barzsó – Szabó T., Barna. Vezetőedző: Dorcsák Zoltán.
Gólszerző: Kis Sz. (56., 59.), ill. Barna (80.).

Az MLSZ szövetségi ellenőrként ezen a mérkőzésen debütált Mracskó Mihály, az Előre válogatott ikonja.
Az első félidő első fele a hazaiak fölényét hozta, igaz a kapu előtt határozatlanok voltak a gyarmatiak. Popescu már első percben „csőziccert” hagyott ki, majd Karikás két alkalommal is ígéretes lehetőséget hibázott el, Cigan fejesét pedig a gólvonalról stukkolták ki a védők, pedig már a kapus verve volt. A 20. perctől kiegyenlített lett a játék. A gyarmatiak leginkább a jobb szélen voltak aktívak, a beadásaik gyakori veszélyt jelentettek a vendégek kapujára. A jobbára védekezésre kényszerülő fürediek a hosszabbításban jegyezték az első valamire való helyzetüket, de fölé lőtték a szöglet utáni labdát.
A második félidőben fokozta a nyomást a hazai gárda. Popescu az első negyedórában két alkalommal is csak a kapussal állt szemben, de mindkét párharcot a vendégek hálóőre nyerte. A sors iróniája, hogy Ladányi, a mezőny addigi legjobbja, az 56. percben súlyos egyéni hibát vétett. Hiába volt tőle 20 méterre a gyarmati center, addig dajkálta a játékszert, amíg Popescu szerelni tudta az alapvonal közelében, visszapasszolt a második hullámban érkező Kis Szabolcs elé, aki 12 méterről a bal alsóba belsőzte a labdát, 1–0. Három perccel később Achim Sebastian jobb oldali beadását röviden szabadították fel a védők, a labda ismét az érkező Kis Szabolcs elé került, aki a kapu torkából nem hibázott, 2–0. A meccs hajrájában a vendégek szépségdíjas góllal szépítettek. Egy labdaszerzés végén Barna Viktor 16 méterről a jobb sarokba lőtt, a labda a kapufáról pattant be, 2–1. Ennek hatására a fürediek kicsit „túlpörögtek” a végére, de nem volt realitása a pontszerzésüknek.
Tavasszal továbbra is pontvesztés nélkül menetel a Füzesgyarmat, és ez már a tabellán is érezteti jótékony hatását.

Jó: Kis Sz., Áchim Á., ill. Ladányi, Fehér, Barna.

Boros Tibor: – Egy kicsit magunknak tettük izgalmassá a találkozót. Ma voltunk a legaktívabbak a helyzetek kialakításában, de a hatékonyság még hagyott kívánni valót maga után. Az eredménynek örülök, de kicsit bosszús vagyok a kapott gól miatt.
Dorcsák Zoltán: – El kell ismerni, hogy a hazaiak sikere megérdemelt, de az igazsághoz tartozik, hogy egy óriási hibánkat váltották gólra. Azután gyorsan jött a második, s félő volt, hogy itt nem állnak meg. A végén egy látványos góllal visszajöttünk a meccsbe, de az egyenlítenünk nem sikerült.

Kincses László

error: Content is protected !!