Fővárosi ellenfelek következnek az NB III-ban

A gyarmatiak a tavaszi nyitányon legyőzték a listavezetőt, most pedig egy újabb előttük álló rivális skalpjára hajthatnak. Fotó: Bencsik Ádám/Békés Megyei Hírlap

Az NB III-as labdarúgó-bajnokság vasárnapi 27. fordulója keretében fővárosi ellenfelek kerülnek a megyei együttesek útjába. A Közép csoportban kieső helyen tanyázó Körösladány a Budapest Honvéd akadémistáiból álló jó képességű alakulatot fogadja, a Füzesgyarmat pedig a Keleti csoport rangadóját vívja Zuglóban.

Túlzás lenne azt állítani, hogy a ladányi csapat ideális állapotban várná a hétvégi játéknapot. A Sebes-Körös partiak idén még pont nélkül állnak, így már 4 egységgel áll előttük az a Vác, amely a bennmaradást jelentő 15. pozíciót foglalja el. A sikertelenség persze mentálisan is megtette negatív hatását, ennek következtében hiányzik a játékából a magabiztosság, a kapu előtt pedig a pontosság. Más a helyzet a vasárnapi ellenfélnél. A Honvéd II. az ötödik helyen tanyázik a bajnokságban és egészen múlt hét végéig minden meccsét megnyerte. Vasárnap a Dabas-Gyón állította meg a menetelését, amely hátrányból fordítva vitte el a három pontot. A példája is jelzi, hogy azért a kispesti fiatalok sem verhetetlenek, a korukból kifolyólag hullámzó teljesítményre képesek. Ez adhatja tulajdonképpen a hazaiaknak is a pontszerzésbe vetett reménysugarat. Nem számíthatnak ugyanakkor a négy mérkőzésre eltiltott Vincze Dánielre, valamint a sárga lapok miatt kényszer szüneten lévő Pusztai Andrásra, de akadnak sérültjeik is, akik közül többek játéka is bizonytalan.

NB III Közép csoport, 27. forduló
Április 4., vasárnap, 16.30
Körösladány MSK–Budapest Honvéd-MFA II.
Körösladány, Sporttelep
Vezeti: Mencsik László (Szabó Ferenc Szilárd, Molnár László Máté)


A gyarmatiak más okból nincsenek irigylésre méltó helyzetben, mint a Körösladány. A dobogó harmadik fokát elfoglaló BVSC-Zugló tavasszal a legjobb formát mutatja a Keleti csoportban. Az eddigi öt mérkőzésén még pontot sem veszített, ennek köszönhetően 6 egységgel van több a számláján, mint a tabellán közvetlenül mögötte álló sárrétieknek. Utóbbiak szintén nem panaszkodhatnak az idei eredményességre, a 2021-es szereplés alapján második helyen állnak a mostani vendéglátójuk mögött, és ha nincs a tarjáni malőr két hete, akkor ebben a mutatóban megegyeznének a felek. A lényeg azonban így is változatlan: vasárnap Zuglóban a két legjobb formát mutató együttes csap össze, ennek megfelelően háromesélyes csatára van kilátás. A nézők kizárásával a hazai pálya sem feltétlenül számít előnynek idén, a gyarmatiak ráadásul bizonyították már tavasszal, hogy házon kívül is képesek jó képességű csapatokat legyőzni, mindez motivációt is jelent számukra. A mostani siker mindenképpen bravúr kategóriába tartozna, de valakinek egyszer a fővárosiak kedvező sorozatának is véget kell vetnie!

NB III Keleti csoport, 27. forduló
Április 4., vasárnap, 16.30
BVSC-Zugló–Füzesgyarmati SK
Budapest, BVSC-Zugló Stadion
Vezeti: Gáspár András (Gyűrüsi Péter, Farkas Gergő Zoltán).

Tisztelt Felhasználónk!

A Bmsextra.hu az egyik legismertebb sportoldal Békés megyében, ami bárki számára ingyen elérhető. Hogy ez a jövőben is így maradjon, továbbra is hirdetések közzétételével tervezzük finanszírozni az oldal fenntartási költségeit.

Amennyiben a tartalmainkat meg szeretnéd tekinteni, kérünk, kapcsold ki a Bmsextra.hu-n az Adblockert (hirdetésblokkolót). Hirdetéseink nem tolakodók.

error: Content is protected !!