
Két forduló, négy pont. Jól kezdte tehát az évet a Békéscsaba 1912 Előre NB II.-es labdarúgócsapata, amely vasárnap hazai környezetben folytatja szereplését. A 18. játéknapon a Soroksár lesz a lilák vendége 14 órától.
Az Előre legutóbb bravúros győzelmet aratott Ajkán, azzal nem csak helyet cserélt a Bakonyaljai riválissal, de sokat közeledett a masszív középmezőnyhöz, ráadásul megnyugtató távolságban tudhatja a kieső pozíciót elfoglaló együtteseket. Mostani ellenfele számláján két ponttal van több, tehát egy újabb sikerrel tovább léphetné a lépcsőfokokat a tabellán.
– Kétségtelen, hogy biztonságosabb érzés három csapatot magunk mögött tudni, mint kettőt. Ezzel együtt közel sem dőlhetünk hátra elégedetten a fotelben, mert az élet úgy hozza, hogy sorra jönnek azok a mérkőzések, melyeken hozzánk hasonló ellenfelekkel nézünk szembe, azaz kiemelt fontossággal bírnak. Az Ajka ellen átéreztük a feladat súlyát, végig fegyelmezetten védekeztünk, és bár a támadások felépítésébe csúsztak be hibák, legalább egy gólt sikerült szereznünk. Úgy láttam, hogy jobban akartunk nyerni, igazságtalan lett volna, ha ez nem jön össze – jegyeztük Csató Sándor vezetőedző szavait az előző hétvége kapcsán.
Az előttünk álló vasárnap egy egészen más stílusú ellenfél vár a lilákra. A Soroksár a Ferencváros fiókcsapatnak számít, melyet a leghosszabb ideje regnáló NB II.-es tréner, Lipcsei Péter irányít. Idén stabil középkategóriás gárdát alkotnak a XXIII. kerületiek, igaz képesek hullámzó teljesítményekre.
– A tavaszi két mérkőzésen három pontot hoztunk rajtuk, a tervük az, hogy megszerezzük a győzelmet és stabil zónába kerüljünk a táblázaton. Ehhez alapvetően az kell, hogy megmaradjon a fegyelmezett játék. Nyilván hazai pályán többet kell támadni, de fokozott óvatossággal kell az tenni, mert az ellenfél nincs híján a kreatív, jó képességű labdarúgókból. Befolyással lehet az is, kiket kapnak vissza az élvonalból, ettől függetlenül bátor játékot és sikeres mérkőzést várok – ecsetelte a tapasztalt csabai mester.
Azt is hozzáfűzte, hogy bár vannak olyan játékosok, akik kisebb sérüléssel bajlódnak, alapvetően tovább bővült a keret.
– A mélyebb talajon könnyebben előfordulnak izomsérülések, mint ahogy nálunk is vannak ilyen labdarúgók. Csató Martin eltiltása viszont lejárt, ő visszatérhet a csapatba, miként Kovács Gergő is elkezdte a csapatszintű edzéseket, Pintér Norbert pedig hamarosan visszakapcsolódhat a munkába – újságolta el Csató Sándor.
Merkantil Bank Liga, 18. forduló
Február 23., vasárnap, 14.00
Békéscsaba 1912 Előre–Soroksár SC
Békéscsaba, Kórház utcai Stadion
Vezeti: Ujhelyi Tamás (Berényi Ákos, Márkus Péter)