
Fölényes győzelemmel folytatta bajnoki szereplését a Gyulai Amazonok csapata az NB II-es női futsal-bajnokságban. A Keleti csoport bajnoka a pontvadászat utolsó előtti fordulójában a csoport sereghajtójához látogatott, és Kajári Gabriella, illetve Kurai Nikolett gólparádéjával már a 8. percre eldöntötte a találkozó végkimenetelét.
MLE Levelek–Gyulai Amazonok 1–15 (0–8)
NB II-es női futsal-mérkőzés. Levelek, 40 néző. Vezette: Gergely, Szikszai (Nemcsik).
Gyula: Kósa – Hack, Kajári, Kurai., Pintye. Csere: Szappanos. Edző: Molnár Zoltánné.
Gólszerző: Mitruska (27.), ill. Pintye (6.), Hack (7.), Kajári (7., 8., 11., 12., 26., 37., 39.), Kurai (8., 23., 26., 32., 33.), Szappanos (19.).
A két együttes között jelentős technikai különbség mutatkozott, így csak az volt kérdéses, hogy a gyulaiak mikor tudják megtörni a hazaiak ellenállását. A 6. percben jött el a pillanat, azt követően két minuta alatt újabb négy alkalommal kezdhettek közepet a házigazdák. A magabiztos előny birtokában felszabadultak lettek a gyulaiak, egymás után gyarapították a találataik számát, a házigazdáknak viszont be kellett érniük a szépítéssel, de addigra már asztalitenisz-szettnyi különbség volt a felek között.
Molnár Zoltánné: – Tudtunk gyakorolni különböző elemeket, a felszabadult játék mellett öröm volt nézni a tudatosságot is a csapatnál. Még egy mérkőzés vár ránk, szeretnénk győzelemmel zárni a bajnokságot.