Győzelmi remények az NB III-ban

Varga Tamásék három mérkőzés után térhetnek vissza a sikerek útjára. Fotó: Milyó Pál

Finiséhez érkezett az őszi idény az NB III-as labdarúgó-bajnokságban. A vasárnapi 17. forduló keretében hazai pályán szerepel a két megyei érdekelt. Békéscsabára az idén jó szintet képviselő Tiszaújváros látogat, Füzesgyarmaton pedig a sereghajtó Törökszentmiklós szerepel.

Brlázs Gábor alakulata a nála egyetlen ponttal többet gyűjtött és egy pozícióval előtte álló riválisát fogadja győzelmi kilátásokkal. Három vereség után bizony rájuk férne már a siker a lilákra, ami egyfelől az önbizalomnak tenne jót, másrészt a középmezőnyből feltörekvő riválisok közeledését is megfékezhetné. Némileg megkönnyíti a házigazdák dolgát, hogy a válogatott programja miatt az NB II-ben nem rendeznek fordulót, így visszatérhetnek azok a játékosok, akiket Schindler Szabolcs vezetőedző a sérültek pótlására hívott fel az első csapathoz, de a második számú együttes nélkülük „léket kapott”. Fazekas Lóránt és Zvara Levente megbízhatósága, Hodonicki Márk munkabírása és Ilyés Tamás gólérzékenysége együttesen pótolhatatlan, de ha ők is rendelkezésre állnak, akkor a lilák jó kilátásokkal várhatják a mérkőzést.

NB III Keleti csoport, 17. forduló
November 14., vasárnap, 13.00
Békéscsaba 1912 Előre II–FC Tiszaújváros
Békéscsaba, 4-es honvéd utca
Vezeti: Nagy Attila László (Molnár Alex, Juhász László)


A gyarmatiakra valamivel könnyebbnek tűnő kihívás vár vasárnap. Az újonc Törökszentmiklós egyelőre epizódszerepet tölt be a csoportban, nincs győzelme, mindössze négy döntetlent játszott, ezzel pedig a tabella utolsó helyén áll. Gondjait tovább növeli, hogy több játékosa is különböző betegséggel bajlódik. Információnk szerint egyaránt akadnak Covid-fertőzöttjeik és influenzával küszködő labdarúgóik, emiatt felmerült a találkozó elhalasztása is. Pénteken este mindenkit leteszteltek, és arra az elhatározásra jutottak, hogy kiállnak. Lesz tehát mérkőzés, melyet kellő komolysággal kell venniük a házigazdáknak, mert ők sincsenek ősszel abban a helyzetben, hogy bárkit is félvállról vehessenek.

NB III Keleti csoport, 17. forduló
November 14., vasárnap, 13.00
Füzesgyarmati SK–Törökszentmiklósi FC
Füzesgyarmat, Lázár Gyula Városi Sporttelep
Vezeti: Újhelyi Tamás (Balla Levente, Elek Balázs)


error: Content is protected !!