Győztes hazai premiert szeretnének Gyarmaton

A gyarmatiak első idei győzelméhez Popescu Robert (30) góljaira is nagy szükség volna. Fotó: Daru Andrea

Az NB III-as labdarúgó-bajnokság vasárnapi 23. játéknapja keretében a Füzesgyarmat hazai környezetben, a Békéscsaba 1912 Előre II csapata pedig házon kívül lép pályára. A sárrétiek az utóbbi évek örök riválisát, a Jászberényt fogadják, a csabaiak pedig újpesti matinéra hivatalosak.

Ismeretes, hogy március 2-án a két lila-fehér klub Békéscsabán a MOL Magyar Kupa negyeddöntőjében csatázik, azaz Brlázs Gábor együttese a kétfrontos csata első felvonását vívja. A Keleti csoport tabelláján 10. pozíciót elfoglaló csabaiak vendéglátója két hellyel és öt pont hátránnyal áll mögöttük, köszönhetően annak is, hogy tavasszal mindkét mérkőzését elveszítette. Persze ez Hajdúszoboszlón, illetve a más szintet képviselő Kazincbarcika ellen bárkivel megeshet, ezért nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni az újpestiek rajtjából. Akadnak rendkívül ígéretes karrier előtt álló játékosaik, és az élvonalból is rendre kapnak visszajátszókat. Veszélyes ellenfelek lehetnek tehát, még úgy is, hogy az Előre belépője remekül sikerült. Az idei két mérkőzésen megszerzett négy pont jó ajánlólevél lehet, és egészséges önbizalmat adhat az idei legnehezebb kihíváshoz.

NB III Keleti csoport, 23. forduló
Február 27., vasárnap, 11.00
Újpest FC II–Békéscsaba 1912 Előre II
Újpest, Labdarúgó Sportcentrum
Vezeti: Maml Zoltán (Kulcsár Dániel, Bizderi Nikolett)


Az Újpesthez hasonlóan a Füzesgyarmatra látogató Jászberény sem kezdte túlságosan fényesen a tavaszi idényt. Előbb a kieső helyen tanyázó, ám remekül erősítő Hidasnémeti mért rá fájó vereséget saját közönsége előtt, legutóbb pedig Putnokon maradt alul kétgólos különbséggel. Az őszi szereplésének köszönhetően a jászsági gárda még így is a tabella 9. helyén áll, négy ponttal a gyarmatiak előtt, akik számára ezért is lenne fontos az első idei siker megszerzése a hazai premieren. Szabados Tamás alakulata két idegenbeli döntetlent tudhat maga mögött. Előbb a már említett Putnok vendégeként osztozott meg a pontokon, múlt héten pedig a jászberényiek megyei riválisával, Tiszafüreden. A veretlenség megőrzésén túl, az első idei győzelem megszerzése lehet a piros-fehérek célja, azzal ugyanis növelhetnék az alsóházi csapatoktól őket elválasztó távolságot, a további opciók viszont már a látogatók számára kedveznek.

NB III Keleti csoport, 23. forduló
Február 27., vasárnap, 14.00
Füzesgyarmati SK–Jászberényi FC
Füzesgyarmat, Lázár Gyula Városi Sporttelep
Vezeti: Práth Dávid (Sztányi Tibor, Vilmányi Simon)


error: Content is protected !!