
Tavaly nyáron került vissza az országos focitérképre a gyulai labdarúgócsapat. A Termál FC az első NB III.-as évében kifejezetten jól teljesített és kellemes meglepetésre ezüstérmet nyert. A tapasztalatokkal felvértezve, jóval bátrabban álltak bele az idei bajnokságba és határozottabb célokkal kezdték azt.
A Termál vezetősége az átalakított szakmai stábbal egyetértésben gondolt egy merészet, és a bajnoki cím megszerzését határozta meg a 2025-2026-os évre. Az elvárásokhoz igazítva formálta át, és erősítette meg a keretet.
– Próbáltunk olyan tapasztalt játékosokat hozni, akik magasabb osztályban is bizonyítottak már, ahová mi is szeretnénk eljutni. A szezont jól kezdtük, igaz az utolsó pár meccsre hullámvölgybe kerültünk, emiatt jelenleg a harmadik helyen állunk. A céljaink nem változtak, szeretnénk megnyerni a bajnokságot. Ehhez természetesen egy erős alapozásra, felkészülésre van szükségünk, az ideális hátteret biztosítják a támogatók – mondta dióhéjban az elmúlt fél évről Repisky Dániel klubelnök.
A vezetőedző, Ekker Attila az őszi idény utolsó harmadának mérsékeltebb szereplése ellenére nincs kétségbeesve a tavaszi folytatást illetően. Úgy véli az eredeti elképzelések úgy is megvalósíthatók, hogy a csapata pillanatnyilag 7 pontnyi hátrányban van az élen álló Monorral szemben, és nyolccal gyűjtött kevesebbet annál, mint egy évvel ezelőtt.
– Mivel az érmeket tavasszal osztják, az érdemi dolgok is ezekben a hónapokban dőlnek majd el. Gyakorlatilag harminc százalék esélyünk van megnyerni a bajnokságot, függetlenül attól, hogy lépéshátrányba kerültünk, és nem olyan jó pozícióból várhatjuk a küzdelmek folytatását, mint tehettük azt az elmúlt év hasonló időszakában. Azt gondolom, most is bőven adott lesz az a lehetőség, hogy begyűjtsük az aranyérmet és vele odaérjünk az osztályozóra. Leginkább amiatt vagyok optimista, hogy ismerjük az ellenfeleinket, játszottunk mindenki ellen egy kört, sőt a Szeged és a Vasas tartalékjaival már két alkalommal is. Bár az idegenbeli rangadóink eredményei nem feltétlenül a mi elképzelésünk szerint alakult, a domináns játékunk bizakodással tölt el. Érezzük azt, hogy minőségben léptünk előre, független attól, hogy pontokban ez most nem mutatkozott meg – fogalmazott a vezetőedző, aki szerint továbbra is a bajnoki cím megszerzésének rendelnek mindent alá.
Ha a pontvadászatban akad is némi elmaradás, a Magyar Kupában tervek szerint teljesített a gyulai csapat. Két közvetlen konkurensét is kiejtette a sorozatból, csak a másodosztály egyik élgárdája jelentett megoldhatatlan kihívást számára.
– A kupában minél tovább szerettünk volna menetelni, és egy élvonalbeli csapatot Gyulára hozni. Előbbi teljesült, hiszen a Csepel és a SZVSE legyőzésével két NB III.-as riválisunkat múltuk felül. A 32 közé jutásért kaptuk meg a Mezőkövesdet, amely jelenleg nagyon eredményes NB II.-es alakulat. A nézők láthatták, hogy minőségi ellenfelei és egyenlő partnerei voltunk, a kétgólos vereségünk és a búcsú ellenére a játék képével elégedett lehettem – fűzte hozzá Ekker Attila.
Az NB III.-as bajnokságban most javában tart a három hónapnyi téli szünet, ennek ellenére a Termál FC felkészülési menetrendje naprakész. A labdarúgók számára január 8-án telik le a pihenő időszak.
– Az első időszakban egyéni edzésprogramokkal készülnek a játékosaink, amit január 8-án kezdenek el. A külső közös foglalkozásokra január 19-én állunk át, a programunk hét edzőmérkőzést is tartogat. Igazolások tekintetében télen a klubok határoznak a labdarúgók mozgásteréről, emiatt kevesebb lehetőség van a váltásra. Azt gondolom, hogy kellően erős a keretünk a céljaink megvalósításához, csak rengeteg nehezítő tényezővel szembesültünk az idény során, főként a sok sérülés miatt. Abban az esetben, ha a tartósan maródi embereink felgyógyulnak és elkerül bennünket tavasszal egy újabb sérüléshullám, úgy külső segítség nélkül is nagyon erős tavaszt produkálhatunk – mondta az új év kezdete kapcsán az 50 esztendős szakember.
A várakozásait Repisky Dániel elnök is csak megerősíteni tudta.
– Bízunk benne, hogy tavasszal jobban tudunk teljesíteni! Ehhez a működés maximálisan biztosított, a támogatók jóvoltából ideális körülmények és lehetőségek mellett tud a csapat készülni.
A Termál FC házi góllövőlistája
11 gólos: Zádori Krisztián Zsolt
7 gólos: Máris Dominik
4 gólos: Wéber László Attila, Zabari Dávid
3 gólos: Szabó Csaba, Trescsula Máté
2 gólos: Constantinescu Dan-Marius, Lestyán Lionel, Szabó Zsombor
1 gólos: Czirok József, Göblyös Sándor Robin, Kolarovszki Martin, Vörös Barnabás
