
A téli felkészülés második hetében járó békéscsabai labdarúgók a harmadik tesztmeccsüket zárták döntetlenre szerdán. Az első idei hazai fellépésen az NB III.-as Tiszakécske volt az Előre vendége. A látogatók kétszer is vezettek, a végén pedig ők egalizáltak.
Békéscsaba 1912 Előre–Tiszakécskei LC 3–3 (1–2)
Felkészülési labdarúgó-mérkőzés. Békéscsaba, 200 néző.
Békéscsaba: Uram – Ferencsik, Viczián, Albert, Kovács K., Pelles, Gyenti, Szabó B., Makrai, Harsányi, Vólent. Játszott még: Tóth P., Maronyai, Hursán, Tóth M., Kuzma, Kohut, Mikló. Vezetőedző: Csató Sándor.
Tiszakécske: Prokop – Antal, Csáki, Valencsik, Burdika, Géringer, Marsa, Sallai, Takács T., Sipos Z., Lehoczky. Játszott még: Krupánszki, Baráth, Grünvald, Klemenc, Tóth B., Pintér D., Boldizsár, Horváth E., Zámbó, Vajda, Baráth, Balázs. Vezetőedző: Balogh Pál.
Gólszerző: Harsányi (8.), Tóth M. (60.), Mikló (84.), ill. Marsa (5.), Takács T. (28.), Vajda (86.).
Az Előre tegnap még Aradon szerepelt az első ligás helyi alakulat ellen, mégis több helyen egyezett a kezdőcsapata, mivel változatlanul sok játékos bajlódik influenzával. A tompább kezdés is ennek a számlájára írható, bár Marsa 5. percben szerzett vezető találatát hamarjában kiegyenlítette az új szerzemény, Harsányi István, aki Gyenti bal oldali beadására érkezett jó ütemben a hosszún. A Tisza-partiak igazolták jó hírüket, a mezőnyben frissebbnek tűntek, helyzetek tekintetében pedig felül is múlták a házigazdákat, mi több szűk félóra elteltével Takács jóvoltából a vezetést is megszerezték.
Büntetőkkel fordított az Előre
A csabaiak játékának szünet után sem lett igazán éle, sokat hibáztak a labdabirtoklás során és ezúttal a védelemben sem volt meg a korábbi összhang. Ennek ellenére a 60. percben Tóth Máté büntetőből egalizált, miután Gyenti beadásába az egyik védő kézzel ütött bele. A meccs hajrájához érkezve tizenegyesből szerezte meg a vezetést is a hazai együttes, ám ezúttal Kohutot kaszálták el hátulról, a labdát pedig Mikló helyezte a kapuba. Ezúttal a Kécske részéről érkezett gyors válasz Vajda révén, és bár Szabó Bálint lábában ott volt a meccslabda, a döntetlennel egyik fél sem lehetett elégedetlen mindent egybevetve.
Az edzőmeccsek sorát szombat délben Debrecenben folytatja az Előre, ahol az NB III.-as bajnokság Északi csoportját vezető DEAC vendége lesz déltől.
Csató Sándor: – Örülök annak, hogy megoldottuk ezt a három nehéz meccset. A két élvonalbeli ellenféllel szemben jól néztünk ki, mai viszont kiérződött az elmúlt tíz nap fárasztó munkája.