Hazai pályán is hasonló elánnal folytatnák

Oláh Ákosék és Vörös Barnabásék számára is csak három pont lenne üdvös. Fotó: Kiss Zoltán

Jól sikerült a vármegyei NB III.-as labdarúgócsapatok hétvégi bajnoki rajtja. A Termál FC és az Előre II. gárdája is idegenben gyűjtött három pontot, amit most hazai környezetben toldhat meg újabbakkal. A Kórház utcába a középmezőnyt felvezető Szegedi VSE érkezik vasárnap 13 órától, Gyulán pedig a kiesés veszélye által fenyegetett Martfű lesz a vendég egy órával később.

Az Előre II. számára az lesz a kérdés, hogy tovább tud-e zárkózni a középmezőnyhöz, avagy változatlanul az alsóházi riválisokkal kell majd viaskodnia a bennmaradást érő helyért?
– Szeretnénk az előző heti formánkat és hozzáállásunkat átmenteni, ennek köszönhetően hazai pályán győzelemmel kezdeni az idényt. Egy sikeres hétvégi mérkőzés fontos lenne a további szereplés szempontjából is, ezért mindent megteszünk annak érdekében, hogy a mérleg nyelve a mi oldalunkra billenjen – mondta a meccs kapcsán Balog Zsolt, a lilák vezetőedzője, akinek az eltiltott Molnár Márkó játékától kell eltekintenie.
Az a furcsa helyzet áll elő, hogy a csabaiak vasárnapi riválisa adja a Termál FC-nek az ellenfelet, és fordítva is igaz ez. Tekintettel arra, hogy a Szegedi VSE a 7., a Martfű pedig csak a 14. helyen áll, nem kétséges, hogy a gyulaiak dolga ígérkezik könnyebbnek.
– Nem szabad hogy megtévesszen bennünket az ellenfél helyzete. Amióta játszunk egymással, rendre megszenvedünk velük. Biztosra veszem, hogy most sem könnyen fogják adni magukat, viszont egy remekül előkészített pályán fogunk játszani, ahol ritmust kell diktálnunk, és minél hamarabb feltörni az ellenfelet. Mindenképpen szeretnénk begyűjteni mindhárom pontot, ezzel továbbra is nyomást gyakorolni a listavezetőre – érvelt Ekker Attila, a Termál FC vezetőedzője.
A szakembernek bővültek a lehetőségei, mivel Czirok József és Szabó Zsombor eltiltása is lejárt, a héten pedig már Zádori Krisztián is a csappattal edzett, így bekerülhet a meccskeretbe, viszont Szabó Csaba biztosan hiányozni fog.

A 19. forduló programja. Március 8., vasárnap, 11.00: Budapest Honvéd II.–Dunaharaszti MTK, Tiszaföldvár SE–Monor SE. 13.00: Békéscsaba 1912 Előre II.–Szegedi VSE, III. Kerületi TVE–Csepel FC. 14.00: Gyulai TFC–Martfűi LSE, BKV Előre–Vasas FC II., Erzsébeti SMTK–Szeged-Csanád GA II., Hódmezővásárhelyi FC–FC Dabas.

Eredmények, sorsolás, tabella: