Hazai teszt a bajnoki nyitány jegyében

A lilák több hibát követtek el a debreceni kapu előterében, egyet pedig a sajátjuk előtt is megtettek, így jött össze a döntetlen. Fotó: Molnár Balázs

A bajnoki rajt előtti utolsó hét végére két edzőmérkőzést iktatott programba a Békéscsaba 1912 Előre szakvezetése. A keret rendelkezésre álló tagjai számára ezáltal közel azonos meccsterhelést tud biztosítani az idényküszöbén. Pénteken az NB III-as Keleti csoport bronzérmes helyén álló DVSC II gárdája volt a vendég.

Békéscsaba 1912 Előre–Debreceni VSC II 1–1 (0–0)
Felkészülési labdarúgó-mérkőzés, Békéscsaba. Vezette: Barta.
Békéscsaba: Póser – Belanka, Albert, Bora, Hodonicki – Futó, Kitl, Talpalló – Ilyés, Zádori, Kóródi. Játszott még: Krnács, Farkas B., Puskás, Farkas M., Mikló, Zvara, Bónus, Czékus, Váradi. Vezetőedző: Brlázs István Gábor.
DVSC II: Lisztes – Kosikov, Sárosi, Szabó K., Hornyák – Major, Takács B., Doktor, Horváth Z. – Varga D., Bökönyi. Játszott még: Batai, Csernely, Korakai, Horváth-Gaudi, Kozma, Sheprak, Dotun, Henry. Vezetőedző: Máté Péter.
Gólszerző: Zádori (57.), ill. Henry (60.).

A hazai együttes dominálta a mérkőzést, de kevés helyzetet tudott kialakítani, mert az utolsó passzok nem sikerültek, illetve a befejezés sem működött hatékonyan. Kivételt ez alól csupán Zádori megmozdulása jelentett az 57. percben, igaz 3 minutával később egalizáltak a vendégek, akik egy előrevágott labdánál használták ki a csabaiak hátul elkövetett bakiját.
A lilák vasárnap Soroksáron tartják a bajnokság főpróbáját.
Brlázs Gábor: – Hasonló mérkőzést vívtunk, mint szerdán a Körösladánnyal, bár ezúttal kevesebb lehetőségünk adódott. Remélem, hogy a sérült játékosaink mielőbb csatlakoznak hozzánk, velük kiegészülve eredményesebbek tudunk lenni az ellenfél kapuja előtt.