
Kifejezetten erős ellenféllel szemben teszteltek szerdán délután a gyulai labdarúgók. A Termál FC együttesének az NB II.-es Szeged otthonában volt jelenése, amely augusztus elején éppen Békéscsabán vívja első házon kívüli bajnoki mérkőzését. A fürdővárosi gárda szervezett játékkal nehezítette meg a Tisza-parti együttes dolgát, a házigazdák jobban sáfárkodtak a kínálkozó lehetőségeikkel.
A Termál FC az első félidőben két pontrúgásból kapott két gólt. Mindkettő előkészítésében Márkvárt jeleskedett, elsőre Kurdics, később Novák volt a befejező ember. A szünetben sort cseréltek a szegediek, de a vendégoldalon is volt féltucat változás. Veszélyesebbé váltak a látogatók, Veszelinov azonban lehúzta a rolót előttük. A végeredményt Mádi állította be a hajrában, amikor is egy szabadrúgást tekert a kapuba a tizenhatos csücskéről.
Ekker Attila: – Nagy iramban játszottunk egy minőségi csapat ellen. Végig stabilak voltunk, szépen felépített támadásokat tudtunk vezetni, amiket azonban nem sikerült gólokra váltani.
Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Gyulai Termál FC 3–0 (2–0)
Felkészülési labdarúgó-mérkőzés, Szeged. Vezette: Antal Péter.
Szeged: Molnár F. – Sándor, Szilágyi Z., Tóth B., Kalmár, Márkvárt, Haris, Suljic, Miskolczi, Kurdics, Novák. Játszott még: Veszelinov, Horváth M., Sztankó, Pejovics, Kubicsek, Mádi, Tóth N., Mohos, Takács-Földes, Papp Á., Sarr. Vezetőedző: Aczél Zoltán.
Gyula: Krnács – Szabó P., Wéber, Szabó Cs., Göblyös, Zabari, Trescsula, Vörös, Katona, Czirok, Zádori. Játszott még: Kertész, Krajcsó, Borszéki, Szabó Zs., Zelenyánszki, Kovács Zs. Vezetőedző: Ekker Attila.
Gólszerző: Kurdics, Novák, Mádi.