Hosszabbított a csapatkapitány, de távozó is akad a Sárréten

Fildan Calin immár a negyedik évét kezdi meg Füzesgyarmaton, Fejes János (kis képen) viszont egy év után tovább áll

A hosszú kényszerű szünetet kihasználva, Füzesgyarmaton megkezdődött a 2020-21-es évi csapat kialakítása. Bár azt még nem tudni, hogy pontosan, hogy a piros-fehérek az NB II-ben, vagy az NB III-ban szerepelhetnek-e, a szakvezetés máris több kulcsemberrel jutott közös nevezőre. A 32 esztendős csapatkapitány, Fildan Calin Florin is az elsők között volt, aki újabb évvel hosszabbította meg a gyarmati szerepvállalását.

– Három éve kerültem ide, nagyon jól érzem magam ebben a közösségben, tulajdonképpen nem is volt kérdés, hogy hosszabbítok-e. A szívem idehúz, örülök annak, hogy egy jó csapatban játszhatom, kiváló játékosokkal együtt, akik emberként is megállják a helyüket az életben. Most még nem tudni, hogy melyik osztályban indulhatunk, de új kihívást jelentene, ha megkapnánk a szabad jelzést az NB II-re. Sajnáljuk azt, hogy a zöld gyepen nem dőlhetett el a bajnoki cím sorsa, és ha emiatt lemaradnánk a második vonalról, akkor is azon a fejlődési pályán szeretnénk maradni, amit 2017-ben elkezdtünk, és újból célba vesszük a dobogó legmagasabb fokát – fogalmazott a klub honlapján a mindig megbízhatóan teljesítő kapus.
A „Fifi” becenévre hallgató hálóőr maradása mellett az is eldőlt, hogy nem a gyarmati színekben folytatja tovább Fejes János, aki megegyezett egy másik csapattal.
– Nagyon köszönöm mindenkinek ezt az évet, amit a klubnál tölthettem. Az őszi menetelés a legszebb emlékeim közé tartozik a pályafutásom során. Nagyon szurkolok azért, hogy az NB II-ben bizonyíthassanak a srácok, minden jót kívánok mindenkinek – mondta el a búcsúzó balhátvéd, aki marad gyarmati labdarúgó, hiszen az Ipoly-parti városban, Balassagyarmaton írja tovább a karrierjét.