Hozták a kötelezőket a lányok

Zvolenszki Vivienék ezúttal hatásosabbak voltak, mint a képen látható korábbi hazai mérkőzésükön. Fotó: Bohus Krisztián

Finiséhez érkeztek az NB II.-es női futsal-bajnokság küzdelmei. A nagypályás idény előtt álló Gyulai Amazonok utolsó előtti mérkőzését szoros csatában nyerte Újfehértón. Könnyebb hétvégi dolga volt az Orosházi MTK-ULE hölgykoszorújának, amely a sereghajtót múlta felül. A kék-fehérek számára még három mérkőzés van hátra, hogy közelebb kerülhessenek az élen álló kvartetthez.

Újfehértói SK–Gyulai Amazonok 2–4 (1–0)
NB II.-es női futsal-mérkőzés. Újfehértó, 50 néző. Vezette: Takács, Kondor (Nagy S.).
Gyula: Szűcs – Lovas, Kajári, Nagy K., Komlósi. Csere: Kósa, Kurta, Szappanos, Czirók, Molnár Á., Kurai, Mezei, Bordás. Edző: Molnár Zoltánné.
Gólszerző: Medgyesi-Donkó (8.), Hetrovics (33.), ill. Nagy K. (24., 36.), Kurta (28.), Czirók (30.).
Az első játékrészben meddő volt a gyulaiak fölénye, ellenfelük egy oldalberúgásból szerzett vezetést. Szünet után Nagy Katalin „törte meg a jeget”, egy szép akcióból egalizálva. Nem sokkal később Kurta Alma előtt adódott több helyzet, melyekből egyet értékesített, Czirók Gréta pontos átlövése stabillá tette a vendégek előnyét. Bár a lelkes házigazda szépített, Nagy Katalin a 36. percben egyértelművé tette, hová kerülnek a pontok.
Molnár Zoltánné: – A sok hiányzó ellenére látványosan tudtunk több periódusban is játszani. Az első félidőben vontatott volt a játék, de szünet után sok helyzetet dolgoztunk ki, szép támadások után. Külön öröm számomra, hogy a három legfiatalabb játékosunk szerezte a gólokat, emellett mindenki hozzá tudott tenni a sikerhez.

Orosházi MTK-ULE–BTE Felsőzsolca 19–2 (11–0)
NB II.-es női futsal-mérkőzés. Orosháza, 80 néző. Vezette: Nemczov, Baráth (Medovarszki).
Orosháza: Győző Tamara – Zvolenszki V., Szlopoczki N., Szabó T., Győző Tilla. Csere: Horváth T., Bognár, Orosz-Tóth, Mekis-Kis. Edző: Pardi László.
Gólszerző: Zvolenszki (5., 19.), Szlopoczki N. (6., 18.), Szabó T. (7., 14., 17., 19., 27., 28., 29., 32.), Győző Tilla (17., 20., 28., 40.), Orosz-Tóth (20., 38.), Baksa (39.), ill. Veréb (22.), Dervarics (34.).
A hazai együttes a mérkőzés elején még nem találta a megoldást a kapuja előterét megszálló vendégek stratégiájára, ám az első gólja megtörte a borsodiak szervezettségét, innen pedig már csak az volt a kérdés, hol áll meg a számláló. Az egymaga nyolc találatig jutó Szabó Tünde vezérletével végül fölényes győzelmet arattak az orosházi lányok.
Pardi László: – A mérkőzés elején még nem találtuk a játékot a betömörülő ellenfelünkkel szemben. Lassan játszottunk és pontatlanul. Ahogy gólokat szereztünk, úgy lendültünk bele a játékba. Több szemre is szép, ziccerig kijátszott akciót vezettünk.

A Keleti csoport állása: 1. Gyulai Amazonok 22 pont (11 mérk.), 2. Nyírség FC 21 (9), 3. Eger SE 21 (10), 4. Salgótarjáni VSE 17 (8), 5. Orosházi MTK-ULE 10 (9), 6. Újfehértói SK 7 (10), 7. BTE Felsőzsolca 0 (11).