Igazi kupacsatát láthattak a csabai szurkolók, öröm is volt

A csapat és a B-közép így ünnepet a közel két és fél órás kupacsata végén. Fotó: Jenei Péter

Lesz vármegyei csapat a labdarúgó Magyar Kupa legjobb 32 együttese között. A Békéscsaba 1912 Előre az élvonalbeli Nyíregyháza ellen harcolta ki ezt szombaton, egy hosszabbítást, majd büntetőpárbajt tartogató 150 perces maratoni csatában.

Nem verdeste az eget a színvonal az első félidőben, kiegyenlített játék folyt a pályán. Az NB I.-es Nyíregyháza a félidő hajrájában váltott sebességet, ekkor láthattuk a mérkőzés legnagyobb helyzetét, amikor Katona Bálint suhintotta rá a labdát, ami centikkel kerülte el a jobb kapufát.
A második félidőben is csak birkóztak a csapatok, a kapusoknak csak ritkán kellett a játékba avatkozniuk. Úgy tűnt, hogy mindkét csapat a hosszabbítást várja. Harsányi István hasonló helyzetből, mint az első félidő végén Katona Bálint lőtt, de ez a helyzet is kimaradt. A hajrában a szabolcsiak több százszázalékos ziccert is kihagytak, jöhetett a hosszabbítás.
Derekasan küzdöttek egymással a felek a ráadásban is, de mintha be lettek volna oltva gól ellen a csapatok, csak helyzetekig jutottak el.
A 11-es rúgásokat a Békéscsaba játékosai bírták jobban idegekkel, Mikló Roland, Hodonicki Márk, Nagy Gergő s Viczián Ádám is biztos ítélet végrehajtó volt, a túloldalon Kovácsréti Márk és Pavlos Korrea hiába volt pontos, Babunski Hristovski fölé lőtte, Gilbert Dantaye Michael Lee lövését pedig Takács János védte. Az Előre NB I.-es skalppal a tarsolyában várhatja a folytatást. A hétfőn esti sorsoláskor kiderül az is, kivel folytatják a lilák.

Jó: Takács J., Szabó B., Kóródi, Kuzma, Harsányi I., Viczián, ill. Katona B., Katona L., Májer, Szankovics, Kovácsréti.

Csató Sándor: – Tudtuk, hogy az ellenfél sokkal többet fogja a labdát birtokolni, és nagyon jól meg kell szerveznünk a védekezésünket. Azt is tudtuk, hogy ha gólt kapunk, el fog dőlni a mérkőzés. Minden játékos mindent megtett, hogy továbbjussunk, a tizenegyeseknél pedig feltettük az i-re a pontot.
Szabó István: – A rendes játékidőben el kellett volna döntenünk a mérkőzést. Több helyzetünk volt, nagy nyomást helyeztünk az ellenfélre. Gratulálok a Békéscsabának, mert a büntetőknél pontosabbak voltak!

Békéscsaba 1912 Előre–Nyíregyháza Spartacus FC 0–0 – büntetőkkel: 4–2

Magyar Kupa labdarúgó-mérkőzés, a legjobb 32 közé jutásért. Békéscsaba, 1140 néző. Vezette: Rúsz Márton (Bornemissza Norbert, Garai Péter).
Békéscsaba: Takács J. – Hodonicki, Viczián, Kuzma, Mikló – Kővári (Balla K., 82.), Szabó B. (Nagy G., 71.), Harsányi I. (Sármány, 82.), Pelles (Ésik, 71.) – Zsolnai (Kristóf, 76.) – Kóródi (Pusztai, 95.). Vezetőedző: Csató Sándor.
Nyíregyháza: Kersák – Farkas B. (Kovács M., 46.), Szankovics, Evangelou (Korrea, 106.), Antonov (Benczenleitner, 91.) – Májer, Katona L., Katona B. (Dantaye, 106.), Katona M. – Edomwonyi (Babunski, 91.), Kovácsréti. Vezetőedző: Szabó István.

G. P.