Ilyés Tamás beköszönt Gyulán

Szabó Zsomborék az osztályozó után léptek ismét pályára, ám merőben új formációban. Fotó: Kiss Zoltán

Döntetlenre zárta első nyári tesztmérkőzését a jelentősen átformázott Termál FC labdarúgócsapata. Az NB III.-ba visszajutó kék-fehér együttes a szintén újonc, de már a negyedik gyakorló találkozóját vívó Szegedi VSE gárdájával szemben tartott félidőnkénti gólváltást.

Gyulai TFC–Szegedi VSE 2–2 (1–1)
Felkészülési labdarúgó-mérkőzés. Gyula, 150 néző. Vezette: Gyuga.
Gyula: Füstös – Szabó Zs., Wéber, Szabó P., Kukla – Trescsula, Vörös, Zelenyánszki, Katona – Kepenyes, Ilyés. Játszott még: Kertész, Kovács Zs., Zabari, Nagy S., Krajcsó, Geiger, Sztankó, Szilágyi. Vezetőedző: Ekker Attila.
Szeged: Zelman – Csamangó, Kéri, Mezei, Povázsai – Lévai, Orovecz, Ottlik, Papp Á. – Albert, Amariutei. Játszott még: Halasi, Benyó, Nagy B., Beretka, Rádai, Fodor, Erhardt, Tomics, Kelemen V., Ábrahám-Fúrús. Vezetőedző: Kelemen Balázs.
Gólszerző: Ilyés (23., 71.), ill. Amariutei (28.), Beretka (65.).

A nagy melegben álmoskásan kezdtek a csapatok. A gyulaiak pár edzéssel a lábakban dominálták a játékot, és a félidő közepén Ilyés közeli találatával a vezetést is megszerezték. A Tisza-partiak egy védelmi hibát kihasználva hamarjában egalizáltak, de csak a szerencséjüknek köszönhették, hogy döntetlennel fordulhattak, hiszen Wéber és Trescsula is a kapufát találta el helyzeténél.
Szünet valamennyi csere szerepet kapott. Hazai oldalon a bal szárny volt az aktívabb, amely sokat kezdeményezett. Ezzel együtt a vendégek szereztek vezetést, de ez az állapot is csak pár percig tartott, mivel Ilyés második találatával gyorsan egyenlített, innen pedig már nem változott az eredmény.
A Termál FC legközelebb szerdán 18 órától Hajdúszoboszlón játszik felkészülési mérkőzést.