Iványi Zoltán visszavonult

Jó esély van rá, hogy Iványi Zoltán a játékvezetői karrierje lezárása után sem szakad el a focitól

A szombati Ferencváros–Honvéd NB I-es labdarúgó-mérkőzéssel fejezte be játékvezetői pályafutását Iványi Zoltán. A 46 esztendős békéscsabai sípmester 260 NB I-es találkozót követően akasztotta szögre a sípot, a búcsúmeccsét csupa viharsarki kollégával dirigálta, Albert István és Medovarszki János asszisztensek, valamint Andó-Szabó Sándor tartalék játékvezető volt a segítségére.

Iványi Zoltán 2006. április 4-én mutatkozott be az élvonalban játékvezetőként és végül 260 mérkőzést vezetett az élvonalban. Emellett 95 alkalommal volt alapvonali játékvezető, 15-ször tartalék és 16-szor videóbíró, nem mellesleg négy alkalommal (2011, 2015, 2016, 2019) vezetett Magyar Kupa-döntőt is – írja a focibiro.hu.
A szigoráról ismert „Ivesz” 2004-ben került a megyei JB kötelékéből az országos kerethez, ahol évente lépte a lépcsőt. Az első NB-s meccsét egy Kiskunhalas–Sátoraljaújhely NB III-as találkozó jelentette 2004 júniusában. Egy éven keresztül ebben az osztályban tevékenykedett, 2005 augusztus 6-án pedig már az NB II-ben is bemutatkozhatott a Nyíregyháza–Jászapáti derbin. Az NB III-ban 4, az NB II-ben 95 találkozón ténykedett játékvezetőként.

A szombati búcsúmeccs méltó zárása volt egy tartalmas pályafutásnak. Fotó: Budapest Honvéd FC/Facebook


Tisztelt Felhasználónk!

A Bmsextra.hu az egyik legismertebb sportoldal Békés megyében, ami bárki számára ingyen elérhető. Hogy ez a jövőben is így maradjon, továbbra is hirdetések közzétételével tervezzük finanszírozni az oldal fenntartási költségeit.

Amennyiben a tartalmainkat meg szeretnéd tekinteni, kérünk, kapcsold ki a Bmsextra.hu-n az Adblockert (hirdetésblokkolót). Hirdetéseink nem tolakodók.

error: Content is protected !!