Javítani a hétközi „bizonyítványon”

Burai Dávidék az eddigi lendülettel vinnék sikerre a sényői mérkőzést. Fotó: Kovács-Goda József

Nem túl sikeres hétközi fordulót zártak az NB III-as labdarúgó-bajnokságban érdekelt megyei csapatok. Keseregni azonban nincs sok idő, tekintettel arra, hogy vasárnap itt az újabb kör, amely már az ötödik lesz a sorban. Ezúttal a Békéscsaba II és a Füzesgyarmat szerepel hazai környezetben, a Körösladány útja pedig Szabolcsba vezet.

Az időrendet tartva, az Előre fiataljai kezdik elsőként a szereplésüket, akik a Tiszaújvárost fogadják az első idei győzelmük megszerzése reményében. Igazán balszerencsések voltak hét közben a lila-fehérek, hiszen, egy remekbe szabott első félidővel háromgólos előnyre tettek szert a Pénzügyőr otthonában, mégis pont nélkül kellett hazatérniük. Ezzel ellentétes volt a Tiszaújváros napja, amely hazai pályán, hátrányból fordítva könyvelhette el az első őszi sikerét az újonc Hatvannal szemben, így most 4 pontjával a 15. helyen áll a tabellán.
Nagy Sándor, a Békéscsaba II edzője: – Még most is a hétközi történések hatása alatt állok. Nehéz felfogni, hogy az első félidei remek teljesítmény után miként sikerült így lerontanunk a „bizonyítványt”. Igyekszünk levonni a tanulságokat, ezzel együtt a megszerzett három gólra lehet építeni, csak a koncentrációt kell kitolnunk. Jó lenne megszereznünk végre az első győzelmünket a csapat játéka többet mutat a jelenlegi pozíciónknál. Az aktuális ellenfelünk stabil csapat volt tavaly, ilyen szinten nagy játékrutinnal rendelkező labdarúgóik vannak, biztos nem lesz könnyű dolgunk rájuk erőltetni az akaratunkat, de erre fogunk törekedni. Az egy meccses eltiltást kapó Marik Somára nem számolhatunk, mindenki más bevethető.

NB III Keleti csoport, 5. forduló
Augusztus 21., vasárnap, 13.00
Békéscsaba 1912 Előre II–FC Tiszaújváros

Békéscsaba, Kórház utcai Stadion
Vezeti: Szabó Péter (Kövér Tamás, Aczél Tibor)


Balszerencsés hétközi mérkőzésen van túl a füzesgyarmati együttes, amely egy verhető ellenféllel szemben maradt alul, mert képtelen volt kapuba találni a kitermelt lehetőségek közül. A zsinórban elszenvedett harmadik vereség természetesen nem javított a sárrétiek imidzsén, akik a 17. helyre estek vissza, ráadásul most a legjobban startoló újonc ellen kell helytállniuk. A Pénzügyőr két arcát is megmutatta a csabaiak ellen, de végül sikerre vitte a félidőben még kudarcra ítélt küldetését, ezzel a 4. pozícióba lépett elő. Nagy kérdés, hogy vasárnap melyik oldalát virítja?
Boros Tibor, a Füzesgyarmati SK szakmai koordinátora: – A sorozatos vereségekből próbáljuk levonni a szükséges konzekvenciánkat. Rövid az idő, hogy rendezzük a sorainkat, ennek érdekében házon belül változtatunk néhány dolgon. Az egri meccsből kiindulva támadásvezetésben és helyzet kialakításban már előléptünk, de amíg nem lesznek helyükön a mozaikok, addig csak a szerencsében bízhatunk, hogy pontokat szerzünk. Popescu megsérült a hétközin bajnokin, a játéka kérdéses, Szilágyi továbbra is beteg, Szabó Bence pedig eltiltás miatt fog hiányozni.

NB III Keleti csoport, 5. forduló
Augusztus 21., vasárnap, 17.30
Füzesgyarmati SK–Pénzügyőr SE

Füzesgyarmat, Lázár Gyula Városi Sporttelep
Vezeti: Kakuk Szabolcs (Juhász László, Molnár Alex)


A Körösladány ezúttal idegenben igyekszik szaporítani a meglévő 7 pontját, mellyel a tabella 6. helyéről várja a sényői 90 percet. Optimizmusra adhat okot a sárrétiek háza táján, hogy a csapat játékban és hozzáállásban is jól teljesített a bajnokság eddigi szakaszában. A szabolcsi rivális három nyeretlen mérkőzés után Jászberényben szerezte meg az első őszi győzelmét, odahaza ugyanakkor még gólt és pontot sem szerzett, amin bizonyára változtatnának vasárnap.
Ekker Attila, a Körösladány MSK edzője: – A szerdai találkozón gyengébben kezdünk, de örülök annak, hogy sikerült váltanunk és egész jó teljesítményt nyújtanunk. Hiányérzetem csupán a balszerencsés végjáték miatt lehet, amikor is több esetben megszerezhettük volna a győztes gólt, amire rászolgáltunk volna. A Tiszafüredből több játékost ismertünk, mint a vasárnapi ellenfelünkből, de igyekeztünk minden hasznos infót beszerezni. Nem számítunk könnyű mérkőzésre, a Sényő nagyon masszív odahaza, még sem feltartott kezekkel lépünk majd pályára. Próbálunk a legjobb tudásunk szerint helytállni, mindenképpen szeretnénk gyarapítani a meglévő pontjaink számát. A keretünk gyakorlatilag változatlan: Lászik mellett egyedül Urbánra nem számíthatunk munkahelyi elfoglaltság miatt.

NB III Keleti csoport, 5. forduló
Augusztus 21., vasárnap, 17.30
Sényő-Carnifex FC–Körösladány MSK

Sényő, Sporttelep
Vezeti: Tóth Tamás (Kovács Zoltán, Vilmányi Simon)


Tisztelt Felhasználónk!

A Bmsextra.hu az egyik legismertebb sportoldal Békés megyében, ami bárki számára ingyen elérhető. Hogy ez a jövőben is így maradjon, továbbra is hirdetések közzétételével tervezzük finanszírozni az oldal fenntartási költségeit.

Amennyiben a tartalmainkat meg szeretnéd tekinteni, kérünk, kapcsold ki a Bmsextra.hu-n az Adblockert (hirdetésblokkolót). Hirdetéseink nem tolakodók.

error: Content is protected !!