Jóváhagyták az Előre nevezését, összeállt a felkészülés

A csabaiak a Kecskeméttel is találkoznak nyáron, de már az NB I.-es csapatukkal. Fotó: Jenei Péter

Összeállt a Békéscsaba 1912 Előre labdarúgócsapata nyári felkészülési programja. A lila-fehérek nevezését elfogadta a Magyar Labdarúgó Szövetség versenybizottsága, amit a június 14-én kiadott határozata tanúsít, ezzel pedig az utolsó akadálya is elhárult a másodosztályú visszatérésnek.

A játékosok számára rövid lesz a pihenő, tekintettel arra, hogy június 24-én elkezdődik a munka. Az osztályozó két hetet vett el a nyári pihenőből, így a labdarúgók számára nyúlfarknyi lesz a feltöltődésre álló idő. Csató Sándor vezetőedző és stábja öt hetes programot állított össze az NB II.-es pontvadászat július 28-i rajtjáig, amelyet öt tesztmeccs színesít. A június végére tervezett premierre még keresik a megfelelő partnert, a bajnoki főpróbának szánt ETO FC elleni találkozónak pedig az időpontja nem végleges. A felkészülés középső hetében mátraházi edzőtáborba vonul a keret, ahol öt napot tölt el. Ennek keretében Tiszaújvárosba is kiruccan az elsajátított taktikai elemek gyakorlása céljából.

A tervezett felkészülési mérkőzések időrendje
Június 29., szombat, ?: Békéscsaba 1912 Előre FC–?
Július 6., szombat, 11.00: Békéscsaba 1912 Előre FC–Tiszakécskei LC
Július 10., szerda, 17.00: Tiszaújvárosi FC–Békéscsaba 1912 Előre FC
Július 13., szombat, 11.00: Kecskeméti TE–Békéscsaba 1912 Előre FC
Július 20., szombat, vagy július 21., vasárnap, ?: ETO FC Győr–Békéscsaba 1912 Előre FC (Telki)