Kezdésnek megfelelt

Wéber László stabil pont volt a ladányi védelem belsejében. Fotó: Kovács-Goda József

Megnyerte az új bajnoki év első előkészületi mérkőzését a Körösladány MSK NB III-as labdarúgócsapata, amely a ligában is konkurensnek számító Szolnokot fogadta szombaton.

Körösladány MSK–Szolnoki MÁV FC 2–1 (1–1)
Felkészülési labdarúgó-mérkőzés. Körösladány, 150 néző. Vezette: Bakos.
Körösladány: Selmeczi-Tóth – Talpalló Á., Wéber, Zelenyánszki, Papp Zsombor – Szántó B. – Papp Zsolt, Szabó L., Talpalló N. – Malkócs, Jánovszki. Játszott még: Kertész, Sztankó, Bakk, Rajsli T., Pusztai, Kisari, Czirok, Csicsely. Vezetőedző: Ekker Attila.
Szolnok: Ulviczki – Dudok, Pinto, Sitku, Antal, Lengyel, Tisza, Pelles, Kató, Barna V., Iván. Játszott még: Jandó, Dósa, Fazekas, Horváth K., Szabó Zs., Ledacs. Vezetőedző: Horváth Csaba.
Gólszerző: Jánovszki (45.), Czirok (62.), ill. Dudok (44.).

A sárrétieknél a kispadon kapott helyet az Előre második csapatától átigazolt fiatal Sztankó László Márk és Rajsli Tamás, a szintén a lila-fehérektől próbajátékon lévő Papp Zsombort viszont nyomban a kezdőbe jelölte a szakmai stáb, csak úgy, mint Talpalló Norbertet, aki hazatért a Kórház utcából. Az első félidőben mindkét gárdán érződött a meccshiány. Az események a hajrára zsúfolódtak be, amikor egy percen belül mindkét kapuba bekerült a pettyes. Szünet után inkább a keménység dominált, időnként már-már a bajnokik hangulatát idézve. Eközben a csereként belépő Czirok kreativitásával a hazai együttes megszerezte a győztes találatot.