
Erős ellenfelek várnak a viharsarki csapatokra az NB III.-as labdarúgó-bajnokság vasárnapi 13. játéknapján. A Békéscsaba 1912 Előre II. pontban déltől az idén is éremért csatázó Vasas FC II. együttesét fogadja a 4-es honvéd utcában, 13 órától pedig a Gyulai Termál FC gárdája lép pályára Monoron. Ez utóbbi párharcot akár az ősz rangadójaként is aposztrofálhatjuk.
Az Előre II. egy bravúros pesterzsébeti pontszerzéssel felvértezve várja az angyalföldi tartalékcsapatot, amely pillanatnyilag 9 ponttal és 7 helyezéssel tart előrébb. A piros-kékek idén is éremért harcolhatnak, a lilák újoncként szerényebb terveket dédelgetnek, ettől persze még ezúttal is boríthatják a papírformát.
– A tabella tanúsága szerint a legeredményesebb második csapattal fogunk megküzdeni. Szeretnénk jó mérkőzést játszani és itthon tartani a három pontot, ezzel pedig továbbra is beleszólni a dobogóért csatázók versengésébe. Ennek érdekében ugyanaz az akarat és mentalitás kell, ami Pesterzsébeten jellemezte a csapatot, de minőségi helyzetkihasználással kell társulnia. Fontos lenne számunkra, hogy maradjon meg a múlt heti meccskeretünk, de vélhetően lesz benne változás, hiszen Borszéki a szerdai edzésen megsérült, így a játéka erősen kérdéses. A többiek egészségesek, eltiltottunk sincs, bizakodva tekintek a vasárnapi találkozó elé – nyilatkozta Balog Zsolt, az Előre vezetőedzője.
A Termál FC alakulatának a sereghajtó ellen sikerült feledtetni az Óbudán elszenvedett őszi második fiaskóját. Az igazi nagy dobás azonban egy vasárnapi diadal lenne, tekintettel arra, hogy az első számú rivális vár a fürdővárosi együttesre. A Monor csak egy hetet töltött a csoport élén, a Szegedi VSE ugyanis gondoskodott róla, hogy a gyulaiak visszakerülhessenek oda.
– A bajnokság ezen időszakában már nagyjából levonható, ki hol fogja zárni az évet, noha minden időszaknak lehet domináns csapata. Mi igyekszünk minél egyenletesebb teljesítményt nyújtani, ez megtérül az idény végére. Viszont fontos lenne végre nem csak dominálni egy rangadón, hanem meg is nyerni azt. Erre most esélyünk nyílik, de nagyon precíznek és pontosnak kell lennünk, akkor eredményesen zárhatjuk a mérkőzést. Hivatkozhatnék sok hátráltató tényezőre, de nem teszem, a legjobb erőbedobással fogunk küzdeni a három pontért, hogy végre idegenben is tudjunk nyerni egy rangadót. Lesznek hiányzóink, akik helyébe megfelelő képességű játékosaink vannak, igyekszünk a legjobb tudásunk szerint pótolni őket – mondta el a Termál FC vezetőedzője, Ekker Attila.
A 13. forduló programja. Október 26., vasárnap, 11.00: Szeged-Csanád GA II.–Dunaharaszti MTK. 12.00: Békéscsaba 1912 Előre II.–Vasas FC II. 13.00: FC Dabas–Martfűi LSE, Csepel TC–Szegedi VSE, Monor SE–Gyulai TFC, Tiszaföldvár SE–Budapest Honvéd II., III. Kerületi TVE–BKV Előre, Hódmezővásárhelyi FC–Erzsébeti SMTK.
