Kisorsolták az NB III-as osztályozókat

A ladányi játékosok többsége már rendelkezik az osztályozóra vonatkozó tapasztalatokkal. Fotó: Kovács-Goda József

A Magyar Labdarúgó Szövetség versenyszervezési osztálya kedden online sorsolta ki az NB III-as osztályozókat. Az már a procedúra előtt ismert volt, hogy hét csapat a pályán harcolhatja ki a harmadosztályú részvételt, három megyei bajnok pedig már biztosan a harmadik vonalban folytatja.

A versenykiírás szerint a 20 megyei, illetve budapesti I. osztályú bajnokcsapatból 10 nyer jogot arra, hogy ősztől a harmadosztályban szerepelhessen. Rendszerint akadnak azonban olyan érintettek, akik lehetőségei nem teszik lehetővé a magasabb szintű indulást, így megelégszenek pusztán az aranyérem jelentette szakmai sikerrel.
Az idei év sem volt kivétel ez alól, a Kiskunfélegyházi HTK (Bács-Kiskun) és az Úrkút SK (Veszprém) nem rendelkezett harmadosztályú licencel, míg a Sárvár FC (Vas) idén sem akart NB III-at. Tizenheten viszont vállalták, közülük a visszalépők miatt három klub játék nélkül kerül egy osztállyal feljebb, mellettük pedig a hét osztályozó győztese kezdi magasabb szinten a következő idényt.
A megyei bajnok Körösladány MSK csapata nem kerülte el a megmérettetést, ellenfele a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei bajnok Cigánd lesz, az első találkozót idegenben vívják a kék-fehérek.


Az osztályozók párosítása: Cigánd SE (Borsod-Abaúj-Zemplén)–Körösladány MSK (Békés), Szegedi VSE (Csongrád-Csanád)–Teskánd SE (Zala), Gödöllői SK (Pest)–Csornai SE (Győr-Moson-Sopron), Nyíregyháza Spartacus FC II (Szabolcs-Szatmár-Bereg)–Majosi SE (Tolna), Pécsi EAC-PTE (Baranya)–Zsámbéki SK (Komárom-Esztergom), Balatonlelle SE (Somogy)–Bánk-Dalnoki Akadémia (Nógrád), Pénzügyőr SE (Budapest)–Balmazújvárosi FC (Hajdú-Bihar).
Az első mérkőzéseken június 5-én, a visszavágókat 12-én rendezik meg.
Osztályozó nélkül NB III-ba jutó csapatok: FC Hatvan (Heves), Karcagi SE (Jász-Nagykun-Szolnok), Móri SE (Fejér).


error: Content is protected !!