Kitl Miklós a harmadik nyári új szerzemény

Kitl Miklós a dorogi csapatnál már dolgozott együtt Schindler Szabolccsal. Fotó: Molnár Balázs/1912elore.hu

Immár a harmadik nyári új szerzeményét mutatta be szerdán a Békéscsaba 1912 Előre labdarúgócsapata menedzsmentje. A lila-fehérek Paudits Patrik után újra a Dorogból igazoltak, ahonnan szerződtették a 23 esztendős védekező középpályást, Kitl Miklóst.

A kiskunsági származású játékos pályafutása útja Kiskunmajsáról indult, és a Honvéd érintésével Kecskeméten teljesedett ki, ahol a 2014/15-ös idényben fiatal kora ellenére kihagyhatatlan tagja lett az akkori NB I-es felnőtt együttesnek, ráadásul az első élvonalbeli meccsén nyomban gólt lőtt a Ferencvárosnak. Abban az évben 26 mérkőzésen lépett pályára, négy gólt szerzett és az évad legjobb fiatal játékosának is megválasztották. Ezután Diósgyőrbe szerződött, azóta azonban már csak 22 meccs jutott neki az NB I-ben, gólt az élvonalban már nem is szerzett, 2018 óta pedig a másodosztályú Dorogban igyekezett újraépíteni magát.


A 2020/2021-es szezonban viszont már lila-fehér mezben, Békéscsabán léphet pályára, ahol kifejezetten nagy reményeket fűz szerepléséhez a vezetőség és a szakmai stáb is. Miklós fiatal kora ellenére 359 tétmérkőzéssel a háta mögött kezdi meg az idényt és bízunk benne, hogy rutinja és munkabírása nagy segítségére lesz csapatunknak.