Konkurencia érkezett a ladányi kapuba

Ivicsevics Márk az új csapatában bizonyítana. Fotó: Erdős Csaba

Újabb játékos érkezését jelentette be a Körösladány MSK NB III-as labdarúgócsapata. A kék-fehér alakulat ezúttal kapust igazolt, így teremtve versenyhelyzetet Nagy Bálint számára az 1-es poszton. A friss szerzemény, Ivicsevics Márk Fülöp a szomszédvárból érkezik, Füzesgyarmatról.

A szeghalmi származású, 23 esztendős játékos az utánpótlás éveit Békéscsabán az UFC-ben, majd a Magyar Futball Akadémián, a Honvédnál töltötte ott mutatkozott be a felnőttek között is az NB III-ban 2016 tavaszán. Az első felnőtt félévében 5-ször védhette a piros-feketék kapuját, majd elvitte őt a Dunaújváros, de ott nem jutott szóhoz a harmadik vonalban, ezért is igazolt egy évvel később Dunaharasztiba. Második számú hálóőrnek számított, és bár a tavaszi idényben már több lehetőséget kapott, 2018 nyarán elfogadta a gyarmatiak invitálását, ezzel  mintegy hazatérve.


A piros-fehérek kapuját 11 tétmeccsen őrizhette az utóbbi két esztendőben, most pedig azzal a nem titkolt elképzeléssel szerződött a szomszédvárba, hogy „konkurenciát” teremtsen a megyei bajnokságban kihagyhatatlan Nagy Bálint számára.

B. M.