Kórház utcai matiné megyei derbivel

A BKV Előre otthonában nyújtott játéknál sokkal koncentráltabb teljesítményre lesz szükség Pataki Zalánék részéről a gyarmatiak meccsén. Fotó: Daru Andrea

Megyei rangadók zárják az évad első felét az NB III-as labdarúgó-bajnokságban. A 18. forduló programját rendhagyó módon szombaton bonyolítják le, a másnap esedékes magyar–görög barátságos válogatott mérkőzés miatt. Érdekessége, hogy a ragyogóan szereplő Körösladány a Kórház utcában igyekszik megőrizni a tabellán elfoglalt előkelő pozícióját, az utóbbi hetekben kevésbé tündöklő Füzesgyarmat pedig a Jászberény ellen odahaza javíthat a féléves bizonyítványán.

A délelőtti megyei derbi minkét fél szemszögéből másért bír különös fontossággal. A szeptember 28-ika óta nyeretlen lila-fehérek már a közvetlen riválisokkal szemben is egyre inkább elszigetelődnek a tabella végén, ezért lenne égető számukra, hogy az idén még megszerezhető 9 pontból minél többet begyűjtsenek. Az október 9-től veretlenül menetelő újonc ladányiak esetében a dobogóra jutáshoz kellene a siker, hiszen csak kevesebb győzelmük miatt szorulnak a harmadik helyen álló Karcag mögé, amely szintén 30 pontot szerzett.
Nagy Sándor, a Békéscsaba 1912 Előre II edzője: – Nagy jelentőséggel bír számunkra ez a mérkőzés, ennek megfelelő komolysággal is vesszük. Elérkeztünk az évad hajrájához, melynek során pontokat kell begyűjtenünk annak érdekében, hogy faragjunk a hátrányunkon, és tavaszra nem szakadjunk le túlságosan a mezőnytől. Biztos sok néző előtt játszhatunk, ami reményeim szerint doppingolja majd a srácokat. Függetlenül attól, hogy a kiváló formát mutató Körösladány lesz az ellenfelünk, győzelmi tervekkel lépünk pályára, úgy vélem ehhez adott lesz a csapat.


Ekker Attila, a Körösladány MSK vezetőedzője: – Tisztában vagyunk vele, hogy az NB II-es bajnoki szünet miatt erős csapattal nézünk majd szembe, de minket jobban szolgál hosszútávon, ha erős ellenféllel szemben játszhatunk egy ki-ki mérkőzést. Örülünk annak, hogy sok néző előtt, jó körülmények között, profi státuszban lévő játékosok ellen is megmutathatjuk magunk. Szerencsére mély kerettel rendelkezünk, hiszen az év végére megfogyatkozott az állományunk, de ez szinte minden „egycsapatos” klub életében előfordul egy ilyen maratoni hosszúságú évad végéhez közeledve. Természetesen bízom a rendelkezésre állókban, hogy ezt át tuják hidalni a a pályán, ahogyan azt eddig is tették. Próbálunk türelmesen, fegyelmezetten, taktikusan játszani, hiszen nincs miért rohannunk. Számunkra ugyanolyan mérkőzés lesz a szombati, mint a többi a sorban, ezért sem osztanak többet három pontnál.

NB III Keleti csoport, 18. forduló
November 19., szombat, 11.00
Békéscsaba 1912 Előre II–Körösladány MSK
Békéscsaba, Kórház utcai Stadion
Vezeti: Kakuk Szabolcs (Molnár Alex, Bereczki Bence)


A szeszélyes őszi idényt futó gyarmatiak az előző heti fővárosi vereség hatására a 13. helyre csúsztak vissza, de mivel rendkívül szoros a középmezőny, ezért a nyolc közé jutás elérhető távolságban van egy jó év végi finist kivágva. Ehhez viszont elengedhetetlennek tűnik, hogy a hátralévő „hármasugrás” első állomásán a kieső pozíciót elfoglaló Jászberénnyel szemben otthon tartsák a három pontot. A vendégek a Keleti csoport 17. helyén tanyáznak, az utóbbi öt mérkőzésükből négyet is veretlenül vívtak meg.
Szabados Tamás, a Füzesgyarmati SK vezetőedzője: – Barátságot ápolunk a berényi kollégával, ezért tisztában vagyok vele, hogy milyen típusú csapat érkezik hozzánk, a maga erényeivel és meglévő hiányosságával. Felszálló ágon lévő együttesről van szó, ezért is számítunk nehéz meccsre. Azon dolgoztunk a héten, hogy sikeres stratégiát alakítsunk ki magunknak. Szeretnénk szépen búcsúzni a közönségünktől, igazi harcos meccsre számítok, sok küzdelemmel. A csapat tudja, hogy miért játszik az utolsó három fordulóban, ezért is mondhatom azt, hogy három pont megszerzése a célunk, ám az eredményes hajrá érdekében mindenkinek több felelősséget kell vállalnia. Nem lehet közöttünk a rehabilitációs munkát végző Kiss Gábor, és az eltiltása utolsó hetét töltő Toca Bogdan, ellenben Oltean Sergiu visszatérhet, sérülések sem nehezítik a munkát.

NB III Keleti csoport, 18. forduló
November 19., szombat, 13.00
Füzesgyarmati SK–Karcagi SE
Füzesgyarmat, Lázár Gyula Városi Sporttelep
Vezeti: Sándor Csaba (Piskóczi Viktor, Benkő Róbert)

Eredmények, sorsolás, tabella:


Tisztelt Felhasználónk!

A Bmsextra.hu az egyik legismertebb sportoldal Békés megyében, ami bárki számára ingyen elérhető. Hogy ez a jövőben is így maradjon, továbbra is hirdetések közzétételével tervezzük finanszírozni az oldal fenntartási költségeit.

Amennyiben a tartalmainkat meg szeretnéd tekinteni, kérünk, kapcsold ki a Bmsextra.hu-n az Adblockert (hirdetésblokkolót). Hirdetéseink nem tolakodók.

error: Content is protected !!