
Négy mérkőzéses nyeretlenségi szériát zárt le vasárnap a Körösladány MSK NB III-as labdarúgócsapata. A sárréti együttes a bajnokság 26. fordulójában „közlekedési balesetet okozott” otthonában, miután egy büntetővel legyőzte a BKV Előre együttesét.
Körösladány MSK–BKV Előre 1–0 (0–0)
NB III-as labdarúgó-mérkőzés. Körösladány, 350 néző. Vezette: Újhelyi Tamás (Juhász László, Harsányi Martin).
Körösladány: Kertész D. – Malkócs (Murvai, 92.), Wéber, Dócza, Bakk – Ruzsa (Farkas J., 74.), Pusztai – Burai (Papp, 64.), Zelenyánszki, Czirok – Cservenák (Talpalló, 74.). Vezetőedző: Ekker Attila.
BKV Előre: Mátyus – Bebők (Busai, 90.), Forgács, Szabó N., Girán – Kubó, Szabó Á., Fördős, Tóth Sz. – Gyurkó, Popov (Benke, 60.). Vezetőedző: Albert Flórián.
Gólszerző: Wéber (88. – 11-esből).
Cservenák már az első percben nagy helyzetben hibázott. A ladányi csapat a folytatásban fegyelmezett játékkal tartotta a labdát ellenfele térfelén, nem engedte kapuja elé a fővárosiakat. A vendégek rövid passzos játékkal építkeztek, szórványosan előrevágott labdákból próbáltak veszélyt teremteni, illetve a pontrúgásaik okoztak fejtörést a hazaiaknak. Ezzel együtt a ladányiak előtt adódott két-három góllal kecsegtető lehetőség, egy esetben a gólvonalról hárítottak a közlekedésiek.
Szünet után hasonló mederben zajlott a játék. A hazaiak nagy energiákat mozgósítottak a vezető gól megszerzéséért, a vendégek sportszerű keretek között óvták az eredményt, és a 70. perctől az idővel is játszottak. A finisben megtört a jég: Wéber indításával Czirok lépett ki, akit csak szabálytalanul tudtak megállítani a tizenhatoson belül, a büntetőt pedig Wéber váltotta gólra, ezzel három ponthoz juttatva csapatát.
Jó: Dócza, Malkócs, Wéber, Czirok, ill. Mátyus, Forgács, Szabó N., Kubó.
Ekker Attila: – Nagy elánnal kezdtük a mérkőzést, ami fegyelmezettséggel is párosult. Sportszerű keretek között, nagyot küzdöttek a fiúk, és teljesen megérdemelték a győzelmet, a jó játékvezetéssel társuló találkozón.
I. L.
Videó: Sportklub