Lekerült a teher a gyulaiakról

Vörös Barnabás veszélyezteti fejjel a szegediek kapuját a múlt heti találkozón. Fotó: Kiss Zoltán

Lekerült a teher a gyulai labdarúgók válláról, miután a múlt heti Szeged elleni hazai döntetlent követően nem velük kezdődik az NB III.-as labdarúgó-bajnokság Dél-keleti csoportja tabellája. A Termál FC a vasárnapi 24. forduló során a fővárosban folytatja szereplését, ahol a bennmaradásért küzdő BKV Előre vár rá. A találkozó 16 órakor kezdődik.

A Termál FC aktuális ellenfele még nyeretlen idén. A közlekedésiek csapat tavaszi mérlegét két döntetlen és négy vereség adja, a hazai szereplése ugyanakkor figyelmet érdemel, tekintettel arra, hogy pontot szerzett a Monor ellen, a Tiszakécskével szemben pedig egy hajrában kapott találat miatt maradt csupán alul. Veszélyes rivális lehet tehát a BKV Előre, ennek szellemében készülnek rá Gyulán.
– A szokásosnál is hangsúlyosabban követtük nyomon a BKV Előre szereplését, mivel a fővárosi gárda adja nekünk az ellenfeleket. Igyekeztünk alaposan felkészülni belőle, ettől függetlenül nehéz mérkőzésre van kilátás, hiszen sehol nem adják könnyen a pontokat, az erőviszonyok tekintetében tavaszra kiegyensúlyozottá vált a mezőny. Ahhoz, hogy az élbolyban maradhassunk, most már nem fér bele hibázási lehetőség. A soron következő két fővárosi találkozót szeretnénk úgy letudni, hogy reális sanszunk maradhasson a bajnoki megszerzésére is akár. A heti munkát csapatösszetartás színesítette a szerdai edzést kiváltva, bízunk benne, hogy ez jótékony hatással lesz a hétvégi teljesítményre. Az öltözői hangulat kiváló, a fiúk is átérzik az előttünk álló meccsek fontosságát – számolt be a hétvégi előkészületekről Nyúl Gábor asszisztensedző, akitől azt is megtudtuk, hogy két hiányzója biztosan lesz a gyulai együttesnek.
Sztankó László öt sárga lap miatt tart kényszerű pihenőt, míg Szabó Zsombor lázas beteg, emiatt a heti edzésmunkában sem tudott részt venni.
A vasárnapi találkozót Papp Ádám vezeti, akinek Mohos Milán, Deme Rajmund asszisztensek segítik a munkáját.

NB III Dél-keleti csoport, 24. forduló
Április 13., vasárnap, 16.00
BKV Előre–Gyulai TFC

Budapest, BKV Előre Stadion
Vezeti: Papp Ádám (Mohos Milán, Deme Rajmund)

Eredmények, sorsolás, tabella: