Marad csoportonként 20 csapat az NB III-ban

A csapatok számára négy meccsel többet kell majd lejátszaniuk a tervezettnél. Fotó: Pesti József/szoljon.hu

A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége határozatban módosította a 2021/2022-es NB III-as labdarúgó-bajnokság versenykiírását, továbbá a következő évi versenynaptárát. A döntés értelmében a következő évben is 60 csapat alkotja a mezőnyt, csoportonként 20-20 együttes csatázik a bajnoki címért, illetve a kiesés elkerüléséért.

A létszámbővítést a Gyirmót és az MTK tartalékcsapatainak belépése indokolta. Az új kiírás szerint a harmadosztályban versenyezhet tovább a három csoport 16. helyezettje (Gárdony, Hódmezővásárhely, Salgótarján), valamint a legrosszabb 15. pozíciót elfoglaló együttes (Putnok) is.
A 38 forduló alapján a bajnokok jutnak az NB II-be, míg a 17–20. helyezettek kiesnek a megyei bajnokságokba, így a 2022-2023-as esztendőben is 60 tagú lesz a teljes mezőny. A 20 fordulót tartalmazó szezon hossza változatlan: augusztus 1-től december 5-ig tart, majd 2022. február 13-án folytatódik bajnokság és május 29-én zárul.

A NB III-as bajnokság játéknapjai
1. forduló: Augusztus 1., vasárnap
2. forduló: Augusztus 11., szerda
3. forduló: Augusztus 15., vasárnap
4. forduló: Augusztus 22., vasárnap
5. forduló: Szeptember 1., szerda
6. forduló: Szeptember 4., vasárnap
7. forduló: Szeptember 12., vasárnap
8. forduló: Szeptember 22., szerda
9. forduló: Szeptember 26., vasárnap
10. forduló: Október 3., vasárnap
11. forduló: Október 10., vasárnap
12. forduló: Október 17., vasárnap
13. forduló: Október 20., szerda
14. forduló: Október 24., vasárnap
15. forduló: Október 31., vasárnap
16. forduló: November 7., vasárnap
17. forduló: November 14., vasárnap
18. forduló: November 21., vasárnap
19. forduló: November 28., vasárnap
20. forduló: December 5., vasárnap

21. forduló: Február 13., vasárnap
22. forduló: Február 20., vasárnap
23. forduló: Február 27., vasárnap
24. forduló: Március 6., vasárnap
25. forduló: Március 13., vasárnap
26. forduló: Március 20., vasárnap
27. forduló: Március 27., vasárnap
28. forduló: Április 3., vasárnap
29. forduló: Április 10., vasárnap
30. forduló: Április 13., szerda
31. forduló: Április 17., vasárnap
32. forduló: Április 24., vasárnap
33. forduló: Május 1., vasárnap
34. forduló: Május 4., szerda
35. forduló: Május 8., vasárnap
36. forduló: Május 15., vasárnap
37. forduló: Május 22., vasárnap
38. forduló: Május 29., vasárnap