Masszív ellenfélre számítanak a gyulaiak

A gyulaiaknak elővigyázatosnak kell lenniük a veszélyes ellenféllel szemben. Archív fotó: Kiss Zoltán

Hazai pályán is bemutatkozik vasárnap a gyulai labdarúgócsapat. Az NB III.-as bajnokság Dél-keleti csoportját vezető Termál FC a 19. játéknapon a hozzá hasonlóan újonc Tiszaföldvár gárdáját fogadja. A 13 órakor kezdődő mérkőzés több szempontból is presztízscsatát ígér.

A Termál FC az elmúlt heti bajnoki nyitányon Kecskeméten aratott értékes sikert, ezzel tartja 3 pontnyi előnyét a legkitartóbb üldözőnek számító Tiszakécske előtt. Most a második legnagyobb folyónk túlpartjáról kap egy kellemetlennek számító ellenfelet.
A földváriak Erős Károly irányításával kezdtek ősszel, de a sokadik kínos nyeretlen meccsük után Brlázs Gábor vette át a szakmai irányítást, aki tavaly történetesen a gyulaiakat vezette az NB III.-ba. Onnan kezdődik a kunságiak fellendülése, és bár nem ment könnyen a többkörös hátrány eltüntetése, mára kiegyenesedett a kék-fehér alakulat, és a BKV Előre múlt heti legyőzésével immár a biztos bennmaradás jelentő 10. helyet foglalja el. Soraiban tucatnál több olyan labdarúgó szerepel, aki Békésből igazolt oda, valamelyik itten gárdából, már önmagában ez a tény is érdekessé teszi a csatát.
– Függetlenül attól, hogy későn szereztük a második találatot Kecskeméten, így is biztosan nyertünk, jó rajtot véve. Aktuális ellenfelünk kevés gólt rúg és kap, masszív csapatot alkot, bizonyára mielőbb szeretné begyűjteni azt a pontmennyiséget, ami a bennmaradáshoz elengedhetetlenül szükséges. Minket más célok vezérelnek, de sok munkát kell beletennünk a meccsbe ahhoz, hogy eredményesek legyünk – részletezte Ekker Attila, a Termál FC vezetőedzője, aki sérülés miatt biztosan nem számíthat Kovács Zsolt, Wéber László és Malkócs Marcell játékával.

NB III Dél-keleti csoport, 19. forduló
Március 9., vasárnap, 14.00
Gyulai TFC–Tiszaföldvár SE
Gyula, id. Christián László Városi Sporttelep
Vezeti: Dobai János (Szabó Richárd, Balogh Bence)

Eredmények, sorsolás, tabella:


A 19. forduló programja.
Március 9., vasárnap, 11.00: Budapest Honvéd II.–Kecskeméti TE II. 14.00: Csepel TC–Tiszakécskei LC, Szegedi VSE–FC Dabas, BKV Előre–Monor SE, Gyulai TFC–Tiszaföldvár SE, Martfűi LSE–Pénzügyőr SE, Erzsébeti SMTK–Hódmezővásárhelyi FC, Szolnoki MÁV FC–Vasas FC II.