Meccs lett az első félidei semmiből

A közel egy évet kihagyó Hursán György, több társával ellentéteben nagy kedvvel vetette be magát a meccsbe. Fotó: Erdős Csaba

Vasárnapi hazai fellépésén mondhatni a sírból hozott vissza egy pontot a Békéscsaba labdarúgócsapata. Az Előre az NB II.-es labdarúgó-bajnokság 24. fordulójában a Csákvár ellen olyan első félidőt produkált, melyre aligha lehet büszke. A másodikra azonban más szemlélettel futott ki, a cserék pedig olyannyira felpörgették, hogy ledolgozta a kétgólos mínuszt és végül a vendégek örülhettek az egyik pontnak.

Az Előre egyetlen párhuzamos meccs kivételével az eredmények ismeretében fogadta a Csákvárt, amely kezdettől agresszív presszinget helyezett a játékosaira. Póser kapus az első bravúrt a 14. percben mutatta be, amikor a védők között kilépő Bányai lábáról szedte le a labdát. Maradt támadásban a vendégcsapat és a 21. percben a vezetést is megszerezte. A csabai védelem meglehetősen szellősnek bizonyult, nem könnyítette meg a dolgát, hogy semmilyen érdemi segítséget nem kapott a középpályáról, a támadók pedig észrevétlenek maradtak. A hazaiak képtelenek voltak megtartani a játékszert, a látogatók támadói nagyon éltek, szűk félóra sem telt el, amikor érkezett az újabb találatuk. Jobb híján egy szenvedő Előrét láthatott a publikum és egy szenvedélyes Csákvárt. Jellemző, hogy az első kapura menő csabai labdát a 40. perc hozta el, amikor Borsos lapos lövését Lehoczki fogta játszi könnyedséggel.
A csapnivaló első félidőt követően két helyen frissítette csapatát Csató Sándor. Egy idő után aktívabbak is lettek a csabaiak, az újabb cserék pedig további lendületet adtak. Helembai váratlan kiállítása is új dimenzióba helyezhette volna a meccs utolsó negyedét, amennyiben Nagy Gergő nem veszti el a fejét. Fegyelmezetlensége miatt azonban gyorsan azonos lett a két gárda létszáma, így a sérülésből felépülő játékos mindössze tíz percet tölthetett a pályán. Hursán György visszatérése sokkal emlékezetesebb marad. Miután megnyugodtak a kedélyek, kezezés miatt büntetőhöz jutott az Előre, melyet ő értékesített. Két minutával később pedig az egyenlítés is a nevéhez fűződött. Darált az Előre a győztes gólért, a játékvezető pedig számolatlanul osztotta a sárga lapokat a kemény belépők miatt. A hosszabbításban Póser hatalmas bravúrral tartotta meccsben sajátjait, akik a kiállítások után hatalmasat küzdöttek. Más kérdést vet fel, hogyan számolnak el az első félidővel.
A döntetlennel vonal fölött tartották magukat a csabaiak, de a jég továbbra is vékony, a kieső helyeket elfoglaló riválisok nagyon közel vannak.

21. perc: Helembai futott el a bal oldalon, aki Haragos elé tolta a labdát, aki középre játszott és az érkező Bányai 8 méterről a jobb sarokba bólintott, 0–1.
28. perc: Bányai futhatott teljesen szabadon a jobb oldalon mintaszerűen gurított középre, a berobbanó Haragos pedig 10 méterről ballal a kapu közepébe pofozta a labdát, 0–2.
67. perc: Helembai buktatta Hursánt, amiért a játékvezető kiállította a csákvári játékost.
71. perc: Hursánt ráncigálta Somfalvi, de továbbhaladt, majd Lorentz buktatta, elszabadultak az indulatok, majd lökdösődő Nagy Gergőt kiállította játékvezető.
75.perc: Jobb oldali csabai szabadrúgás beívelés után az egyik csákvári védő kezét érte a labda tizenegyes! Hursán jobbal a jobb sarokba lőtte a labdát, 1-2.
78. perc: Viczián bal oldali bedobásába Hursán pöckölte közelről a kapu közepébe, 2–2.

Jó: Hursán, Hodonicki, Viczián, ill. Haragos, Bányai, Szabó B.

Mestermérleg
Csató Sándor: – Örülünk, hogy a második félidőben visszajöttünk a mérkőzésbe. Hursán György jól tért vissza sérülése után, de a többi csere is jól szállt be. Kár volt Nagy Gergő felelőtlenségéért, mert emberelőnyben még akár a győzelmet is megszerezhettük volna.
Tóth Balázs: – Az első félidő alapján le a kalappal a csapat előtt, mert jól küzdött, gólokat lőtt. A második félidőben sajnos a kiállítások után már nagyon nyomott az ellenfél, nekünk már csak kisebb helyzeteink voltak, de így is örülünk az egy pontnak.

Békéscsaba 1912 Előre–FC Csákvár 2–2 (0–2)
NB II.-es labdarúgó-mérkőzés. Békéscsaba, 790 néző. Vezette: Iványi Gábor (Sinkovicz Dániel, Vargha Tamás).
Békéscsaba: Póser – Kuzma (Hodonicki, 46.), Viczián, Kotula – Major, Pintér (Hursán, 60.) – Balla, Zsolnai (Nagy G., 60.), Mikló – Borsos (Ésik, 46.), Sármány (Daru, 67.). Vezetőedző: Csató Sándor.
Csákvár: Lehoczki – Lorentz, Pál B., Umathum (Karacs, 79.), Helembai – Herjeczki, Farkas A., Somfalvi (Tifán, 72.), Haragos (Ominger, 60.) – Bányai (Simon, 79.), Szabó Bence (Radics, 72.). Vezetőedző: Tóth Balázs
Gólszerző: Hursán (76. – 11-esből, 78.), ill. Bányai (21.), Haragos (28.).
Kiállítva: Nagy G. (72.), ill. Helembai (67.).
Sárga lap: Major (18.), Borsos (37.), Hodonicki (49.), Balla (58.), Daru (85.), Csató Sándor (93.), ill. Haragos (25.), Somfalvi (71.), Simon (90.), Karacs (93.)

Eredmények, sorsolás, tabella: