Megkoronázhatják az évüket a gyulaiak

A gyulaiak részéről a bajnoki mérkőzéseken mutatott koncentrációra lesz szükség. Fotó: Kiss Zoltán

Szombaton 15 órától játssza le az első NB III.-as osztályozó mérkőzését a Gyulai Termál FC, amely hazai pályán látja vendégül a Bánk-Dalnoki Labdarúgó Akadémia együttesét.

Az ellenfélről nagy vonalakban annyit kell tudni, hogy Nógrád vármegyében végzett a második helyen, és a bajnok Karancslapujtő licence hiányának köszönhetően léphetett a harmadosztályba avanzsáló együttesek táborába. Nem ismeretlen arrafelé az NB III.-as miliő, hiszen két éve egy sikeres osztályozónak köszönhetően már letesztelhette magát. Igaz kevés sikerélményben volt része, újoncként nem tudott megkapaszkodni a mezőnyben, most pedig újból nekifeszülhet a kihívásnak.
Ha nem is ilyen közeli az emlék, de a Termál FC is rendelkezik élményekkel a harmadik vonalból, melynek a 2016-17-es évben volt utoljára tagja. Az akkori búcsú rányomta bélyegét a fürdővárosi foci nívójára, de most eljött a kitörés lehetősége. Így ítéli ezt meg Brlázs Gábor is, a kék-fehérek vezetőedzője, aki szerint az egész év kiemelkedő munkáját koronázhatnák meg azzal, ha eredményesen veszik a párharcot.
– Remek szezonja volt csapatunknak, de egy fontos lépést még meg kell tennünk. Egész évben ezért dolgoztunk, készen állunk a feladatra. Ellenfelünk rendelkezik néhány rutinos játékossal, de sok fiatal alkotja a keretét. Nem nyerte meg ugyan a bajnokságát, játékerejéről viszont sokat elárul, hogy több pontot szerzett a rájátszásban a bajnoknál. Próbáltunk minél több információt begyűjteni, az már most nyilvánvaló, hogy egy jól felkészített csapattal találkozunk. Az első mérkőzés után már tisztább lesz a kép, bár jobban örültem volna az idegenbeli kezdésnek – újságolta a gyulai szakvezető.

Osztályozó az NB III.-ba jutásért, első mérkőzés
Június 8., szombat, 15.00:
Gyulai Termál FC–Bánk-Dalnoki Labdarúgó Akadémia
Gyula, id. Christián László Városi Sporttelep
Vezeti: Berényi Tamás (Dobos Dávid, Halmai Kristóf)