Megszakad-e a Gyarmat nyeretlenségi szériája?

Bónus Marcellék gyors és kombinatív játékot játszó ellenfélre számíthatnak Tiszaújvárosban. Fotó: Milyó Pál

Az NB III-as labdarúgó-bajnokság vasárnapi 36. fordulója keretében idegenben vár feladat a két megyei alakulatra. A csabai fiatalok az előkelő 5. helyen álló Tiszaújváros vendégei lesznek, míg a gyarmatiak a sereghajtó vendégeként javíthatnak helyzetükön.

Ha csak az ellenfeleket vesszük alapul, kétségtelenül az Előre csapata áll nehezebb kihívás előtt, hiszen a Vitelki Zoltán által irányított Tisza-parti alakulat rendkívül masszív képet fest magáról a mostani bajnokságban. Érdekesség, hogy tavasszal idegenben eredményesebb, hazai pályán voltak fájó meccsei az évad elején, amikor a Salgótarján és a Putnok is három ponttal távozott tőlük. Az elmúlt héten a bajnok otthonában szenvedték el az évad legsúlyosabb vereségét (5–1), összességében azonban szervezett, jól összerakott csapatuk van, amely tudatos focit játszik. A lila-fehérek esetében kevésbé az eredményesség jelenti a prioritást a bajnokság hátralévő részében, mivel a 9-10. helyről vélhetően már sem előre, sem hátra nem léphetnek. Ezért is előbbre való a legfiatalabb játékosok szerepeltetése, akikre a következő idény során lényegesen több szerep hárul majd, és átvehetik a stafétát a „kiöregedőktől”. Mészáros Márk edzőnek az okozhat még szakmai kihívást, hogyan csökkentse a mérkőzéseken belül a játékban megmutatkozó kontrasztokat. Vannak periódusok, amikor ötletesek és tervszerűek az előrések, majd minden különösebb előjel nélkül visszaesnek. Ha ezt sikerül kiküszöbölnie a szakvezetőnek, akkor vasárnap is lehet keresnivalója a csapatának.

NB III Keleti csoport, 36. forduló
Május 15., vasárnap, 17.00
FC Tiszaújváros–Békéscsaba 1912 Előre II
Tiszaújváros, Sportcentrum
Vezeti: Práth Dávid (Vilmányi Simon, Derda Dominik Kolos)

A tabella tanúsága szerint a gyarmatiakra valamivel könnyebb kihívás vár Törökszentmiklóson. A sereghajtó újonc hazai együttes nem tudott kilépni saját őszi árnyákéból, noha a tavaszi idényt ígéretesen kezdte. Olyan figyelemre méltó eredményeket produkált, mint például a BKV Előre hazai legyőzése, de azután alább hagyott a lendülete. Saját közönsége előtt azonban így is kellemetlen ellenfél tud lenni, Szentmiklósról idén csupán az Egernek sikerült hazavinnie mindhárom pontot, és a két fordulóval korábbról elnapolt, szerdán pótolt bajnokin a Salgótarjánnak. Nyilván nem könnyű feladat motiválni egy olyan gárdát, melynek sorsa már hetekkel korábban megpecsételődött, a jelek szerint azonban a középutas sárréti együttest sem könnyű hadra fogni. A tabella 12. helyén tanyázó gyarmatiak öt fordulóval korábban, az Eger ellen nyertek utoljára, azóta nem találtak az ellenfelek kapujába. Az elmúlt három mérkőzésüket sorban elveszítették, azokkal az eltékozolt pontokkal együtt a remény is alaposan megcsappant, hogy a mezőny első felében végezhetnek, pedig ez amolyan „vészterv” volt. A vasárnapi mérkőzés kínálja az utolsó esélyt az előrelépésre, ám a győzelem érdekében fel kell kutatni a máskor eredményes játékosaik elveszett góllövőcipőjét.

NB III Keleti csoport, 36. forduló
Május 15., vasárnap, 17.00
Törökszentmiklósi FC–Füzesgyarmati SK
Törökszentmiklós, Városi Sporttelep
Vezeti: Altorjay Áron Gellért (Balla Levente, Kovács Tamás)

error: Content is protected !!