Melyik arcát mutatja majd az Előre?

Gránicz Patrik is jó játékkal járult a kupasikerhez szerdán. Fotó: Milyó Pál

Nyugat-magyarországi napokat tart a Békéscsaba 1912 Előre NB II-es labdarúgócsapata. A hétközi Gyirmót FC elleni Magyar Kupa bravúr után vasárnap újabb komoly kihívás vár a lila-fehér gárdára, amely 14 órától a Szombathelyi Haladást fogadja a Kórház utcai Stadionban.

A tabella negyedik helyén álló vasi gárda kifejezetten jó évadot zárt ősszel, az idei rajtja viszont a házigazdákhoz hasonlóan felemásra sikerült. Míg Győrből három ponttal távozott a nyitányon, addig a hétfői hazai televíziós premierjét elrontotta a Nyíregyházával szemben. Ebből is kitűnik, mennyire kiegyenlítettek az erőviszonyok a honi második vonalban, és hogy minden mérkőzést megfelelő komolysággal kell venni, nem lehet az ellenfél adott pozíciójából kiindulni. A szombathelyi együttes fő erényét egyébként a szervezett hátsó alakzata jelenti. Az őszi húsz bajnokin mindössze 13 alkalommal vették be a kapuját, ezzel kapott gólok tekintetében – a szabolcsiaktól elszenvedett vereséggel együtt is – a legjobb mutatókkal rendelkezik a mezőnyben. Olyan tapasztalt egykori válogatottat is megjárt védőkkel rendelkezik, mint Guzmics Richárd, vagy a honosított Bosnjak Predrag. Más kérdés, hogy Tóth Milán, vagy Lencse László személyében elöl is vannak veszélyes embereik, akik egy-egy villanással képesek eldönteni mérkőzéseket.
Kemény diót jelenthetnek tehát a Békéscsaba számára, amely a hétközi kupamérkőzésen teljesen más arcát mutatta, mint három nappal korábban. A tiszakécskei bajnokin felsült kezdőcsapatból mindössze a csapatkapitány, Bora György kapott helyet a Gyirmót ellen pályára lépő tizenegyben. Ennek ellenére a lilák valósággal gáláztak az esélyesebb élvonalbeli riválissal szemben, amely egy körrel korábban éppen a Haladást búcsúztatta a kupasorozatban. A „második sor” remek teljesítménye kellemes gondokkal szembesítheti Schindler Szabolcs vezetőedzőt, hiszen abból többen követelhetnek helyet maguknak most vasárnap is.


A csabai együttesnek lenne mit kozmetikáznia a vendégek elleni NB II-es mérlegen, hiszen a második vonalban még soha nem nyerte ellene. Hat siker vasi siker mellett mindössze egyetlen döntetlen áll a statisztikában, tehát a lilák egy kedvezőtlen szériát is megszakíthatnak. Fordított párosításban, augusztusban 3–1-re alulmaradtak Szombathelyen, de az még a meglehetősen frusztrált előző szakmai érában történt, éppen ezért nem is lehet mérvadó.
– A statisztikákkal sosem foglalkozunk, viszont nagyon alaposan felkészültünk az ellenfélből – ecsetelte a klub honlapján Mészár.os Márk asszisztens edző. – Tudjuk, hogy a liga egyik legjobb csapatával fogunk játszani, melynek fiatal és erős kerete van, viszont őket sem kímélték a sérülések, betegségek. Ettől függetlenül nyilván megvan a tervünk, mindenképpen szeretnénk itthon tartani a három pontot. Szerencsére egyre több néző látogat ki a hazai mérkőzésekre, ami talán a jobb teljesítmény miatt van, mindenesetre bízunk benne, hogy vasárnap is sokan jönnek majd ki szurkolni a csapatnak! Szeretnénk rászolgálni a bizalomra, amit a drukkerektől kapunk hazai pályán hétről-hétre.

B. M.

Merkantil Bank Liga NB II, 23. forduló
Február 13., vasárnap, 14.00
Békéscsaba 1912 Előre–Szombathelyi Haladás
Békéscsaba, Kórház utcai Stadion
Vezeti: Radványi Ádám (Kovács Gábor, Sinkovicz Dániel).


error: Content is protected !!