
Az NB III.-as gyulai labdarúgócsapat szurkolóinak számos újdonságot tartogat az új bajnokság. A legutóbbi évet újoncként ezüstéremmel záró Termál FC jelentősen átalakuló szakmai stábbal és kerettel látott munkához csütörtök délután. A cél azonban változatlan: továbbra is versenyképes, meghatározó alakulatnak maradni az előttünk álló idényre.
A Termál FC évadnyitó edzésén 23 labdarúgó jelent meg, közöttük sok fiatal próbázó. Hárman viszont engedéllyel maradtak távol, ők jövő héttől kezdik a munkát, ám a ráhangoló hétre eső, jobbára futásokat tartalmazó egyéni prevenciót elvégezték. A játékosok mellett az edzői stábban is akadt újonc. Ekker Attila asszisztense az új idényben Szántó Mihály lesz, aki korábban játékosként dolgozott már együtt a vezetőedzővel. Mivel Futaki Krisztián mellett Nyúl Gábor is távozott, további szakember érkezése is napirenden van.
– A felkészülést itthon végezzük, a Gyulasport jóvoltából minden feltétel biztosított a minőségi munkához, nem szükséges edzőtábort beiktatni. A vezetés hozzáállásának és elhivatottságának köszönhetően a keret gyakorlatilag az átigazolási időszak előtt összeállt, a két fiatal kiválasztása mellett már csak egyetlen hely kiadó az öltözőben – mondta Ekker Attila, aki a mindennapos edzések közé hat gyakorló mérkőzést iktatott a programba.
Az elsőt már ezen a szombaton megvívja a Termál FC, délelőtt 10 órától a szabolcsi Gyulaházát fogadja.
A tavaszi keretből nem kevesebb, mint tíz játékos távozik, igaz döntően azok, akiknek nem jutott meghatározó szerep. Korábban jeleztük már Sztankó László Márk (Szeged-Csanád GA), Malkócs Marcell Milán, Kepenyes Ármin, Kepenyes Endre, Szilágyi Dávid, Csicsely János és Prohászka Máté távozását. Hozzájuk csatlakozott utóbb a védő Nagy Sándor és Kukla Zsombor, valamint a gólerős csatár, Ilyés Tamás.
A pótlásuk részben megoldott, tekintettel arra, hogy négy új igazolása máris van a fürdővárosi alakulatnak, ráadásul a tavaszi 24 tagú keretet 21-re szűkítik a következő évre. Még egy labdarúgó érkezik, plusz a próbajátékon lévő fiatalok közül a két legrátermettebb maradhat.
A frissen igazolt játékosok közül a kapus Krnács Richárd és a belső védő Szabó Csaba számára nem lesz ismeretlen a miliő, hiszen innen mentek el Tiszaföldvárra, ahonnan egy viszontagságos év után térnek vissza. Teljesen új beszálló lesz Pintér Norbert, az Előre játékmestere, és Máris Dominik, aki lila-fehér nevelés, ám a legutóbbi másfél évet a Viharsaroktól távol töltötte, utóbb Putnokon szerepelt.
– A vezetés a bajnokság megnyerését tűzte ki célul, mindent ennek rendelünk alá. Úgy látom, hogy a keret minősége adott ehhez, bízom benne, hogy flottul alakulnak majd a dolgaink és nem lesznek hátráltató tényezők az idény során, ami nagyban megkönnyítené a dolgunkat – fogalmazott Ekker Attila.
A Termál FC nyári felkészülési mérkőzései
Június 28., szombat, 10.00: Gyulai TFC–Gyulaháza KSE
Július 2., szerda, 18.00: Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Gyulai TFC
Július 10., csütörtök, 18.00: Gyula TFC–Martfűi LSE
Július 12., szombat, 11.00: Debreceni VSC II.–Gyulai TFC
Július 16., szerda, 18.00: Gyulai TFC–Jamina SE
Július 20., vasárnap, 11.00: Kecskeméti TE–Gyulai TFC