Mesteri hármasba kezd az Előre

Ha megmarad a csabai játékosok barcikai harci kedve, akkor folytathatják a fontos tavaszi hadjáratot. Fotó: Kovács Donát/KBSC

Az eredményes kazincbarcikai rajtot követően hazai pályán is bemutatkozik a Békéscsaba 1912 Előre NB II-es labdarúgócsapata. A lila-fehérek a Merkantil Bank Liga 22. fordulója keretében a tavaly még élvonalban szereplő Gyirmótot látják vendégül vasárnap 14 órás kezdéssel.

A két együttes eltérő módon kezdte a tavaszi idényt, hiszen míg a csabaiak meglepően sima győzelmet arattak, addig a mostani ellenfelük alaposan megszenvedett saját otthonában a sereghajtó Doroggal. Csertői Aurél alakulata a 83. percben szerzett Berki-góllal kerülte el a nagyobb blamát, és mentett pontot. A döntetlennel is előrelépett egy pozíciót, és pillanatnyilag az 5. helyen tanyázik a győri alakulat, a feljutásra álló duó második tagjától azonban immár 9 pont választja el. Több botlás tehát nem nagyon fér bele, különben idő előtt lemondhatnak az azonnali visszajutás lehetőségéről, amennyiben ez még már opció házon belül.

Az Előre a következő évi másodosztályú tagsága bebiztosításának rendeli alá a tavaszi idényt. Ebben a küzdelemben sem igazán képzelhető el könnyedén elfecsérelt meccs, hiszen minden egyes pontnak komoly jelentősége lehet a végelszámoláskor. A borsodi sikerrel Brlázs Gábor alakulata elkerült a kieső helyről, de egyelőre „vékony a jég”, amin jár, mindössze jobb gólkülönbséggel előzi meg a 19. pozícióba visszacsúszó Kozármislenyt. Ahhoz, hogy ez a minimális távolság megmaradjon, vagy a további előrelépés lehetősége is megnyíljon, mindenképpen nyernie kellene a lila-fehér alakulatnak. Ősszel fordított párosításban, általános meglepetésre Gyirmóton ez összejött, a múlt heti alázatos játékkal újból sikerülhet.

– Szerencsére az első mérkőzést sikerült eredményesen zárnunk, viszont nagyon nehéz hét elé nézünk, hiszen két élcsapat elleni bajnoki között, egy első osztályú klubbal szemben próbáljuk meg kiharcolni a továbbjutást a kupában. Mindenképpen szükség lesz az összes bevethető játékosunkra, mert nagy jelentősége lesz ki-mennyire tud friss és koncentrált lenni – nyilatkozta a klub honlapján Brlázs Gábor vezetőedző.

A sikeres rajton túl, szakvezető gondjait csökkenti az is, hogy egyre több sérült játékosa válik újra bevethetővé. Bővülnek tehát a merítési és variációs lehetőségek, ami nem elhanyagolható egy ilyen mesterhármas előtt.
– Természetesen azzal lennék elégedett, ha háromszor is győzni tudnánk egymás után, hiszen minden egyes alkalommal ilyen szándékkal futunk ki a pályára. Az első bajnokira minimális változtatást terveztünk, inkább a szerdai kupameccsen kaphatnak majd lehetőséget azok is, akik eddig kevesebb éles játékperccel bírnak. Nem lesz könnyű dolgunk, hiszen három nagyon jó csapat ellen lépünk majd pályára, de nem ijedünk meg senkitől és mindent meg fogunk tenni a siker érdekében – mondta a szakember.

B. M.

Merkantil Bank Liga NB II, 22. forduló
Február 5., vasárnap, 14.00
Békéscsaba 1912 Előre–Gyirmót FC Győr

Békéscsaba, Kórház utcai Stadion
Vezeti: Kovács Imre (Baghy Csaba, Rózsa Dávid)