Nagy lehetőségeket szalasztott el a Gyula

A gyulaiak az őszi hazai mérkőzéshez hasonlóan, ismét pont nélkül maradtak a Monor ellen. Archív fotó: Kiss Zoltán

Több okból is nagy lehetőséget hagytak kihasználatlanul a gyulai labdarúgók a vasárnapi monori bajnokin. A Termál FC változatlanul nem brillírozik előrejátékban és még büntetőből sem talált a kapuba, ez eredményezte, hogy az őszihez hasonlóan, ismét alulmaradt a Pest vármegyei riválisával szemben. A fürdővárosi együttes ezzel együtt is megmaradt az NB III.-as Dél-keleti csoport élén, de a 20. játéknap után elfogyott a pontelőnye, pedig a Tiszakécske is csak döntetlent játszott otthonában.

A Termál FC kicsit visszafogottabban kezdett, ennek hatására az első negyedórában a Monor akarata jutott érvényre a pályán. A folytatásban már kiegyenlített játék folyt a pályán, sőt a vendéglábakon járt többet a labda. A gyulaiak két ígéretes kontrát vezettek, ezen kívül egy-egy szabadrúgás jelentett veszélyt a kapukra az első félidő során.
Szünet után sem lankadt a taktikai csata. Az 57. percben nagy esélyhez jutottak a gyulaiak, ugyanis a hátralévő bő félórát létszámfölényben játszhatták. Hadnagy akasztotta a tizenhatosnál a kecsegtető helyzetben kilépő Zabarit, amiért egyből villant a piros lap számára. Fölénybe kerültek a vendégek, de a monoriak egy-egy megiramodása is veszélyt hordozott. Mint ahogyan a 82. percben Farkasnak sikerült is megszereznie a vezetést egy pontos 18 méteres átlövésből. A legvégén a látogatók előtt adva volt az egyenlítés, miután Szabó Zsombort buktatták a büntetőterületen belül, de a tizenegyest a sértett a kapusba lőtte!

Jó: Tóth B., Agóts, Kapronczai, ill. Sztankó, Katona.

Ekker Attila: – Komoly lehetőséget szalasztottunk el. Ahogy mentünk a meccsbe, úgy vettük át az irányítást. Emberelőnyben egyértelműen meg kellett volna nyernünk a mérkőzést, de egy kontárnál nem voltunk határozottak. A mezőnyfölényünkkel nem tudtunk élni, ezért maradtunk pont nélkül. Jó játékvezetés.

Monor SE–Gyulai TFC 1–0 (0–0)
NB III.-as labdarúgó-mérkőzés. Monor, 120 néző. Vezette: Kakuk Szabolcs (Gordos Árpád Mihály, Szabó Laura Emerencia).
Monor: Tóth B. – Kapronczai, Agóts, Farkas B. (Bálint, 91.), Farkas Á., Bezzeg, Szegő (Ivády, 92.), Markó, Hadnagy, Puskás, Horváth L. Edző: Halgas István.
Gyula: Füstös – Szabó Zs., Sztankó (Vörös, 74.), Szabó P., Krajcsó (Szilágyi, 84.), Zabari, Czirok, Trescsula (Csicsely, 74.), Zelenyánszki, Ilyés (Katona, 46.), Zádori. Vezetőedző: Ekker Attila.
Gólszerző: Farkas B. (83.). Kiállítva: Hadnagy (57.).

Vincze Gyula

Eredmények, sorsolás, tabella: