Nagyot dobna a csabaiakon a három pont

Mészöly Géza együttesének májusban nem jutott pont a Kórház utcában. Fotó: Kiss Zoltán

Vasárnap a hatodik fordulóra kisorsolt mérkőzéseket rendezik a Merkantil Bank Liga NB II.-es labdarúgó-bajnokságban, a Békéscsaba 1912 Előre csapata 19 órától a Kórház utcai stadionban fogadja az egy hete első győzelmét arató Budafoki MTE gárdáját. A találkozó amolyan vízválasztó is lesz az Előre, de a Budafok számára is, hiszen jön egy három hetes szünet a pontvadászatban.

Az Előre számára sem lehet mellékes, miként térhet „pihenőre”. Egy győzelemmel a lila-fehér alakulat nagyon masszívvá tehetné pozícióját a középmezőnyben, ha viszont üres kézzel marad – amire ősszel hazai pályán még nem volt példa –, abban az esetben a tabella veszélyes zónájába csúszik vissza.
A Békéscsaba legutóbb 2–0-s vereséget szenvedett a Videoton FC Fehérvár otthonában, az élvonalból visszacsúszó hazaiak először tudtak győzni a szezonban.
– A vereség nagyon nem volt jó, másra készültünk. A tizenegyes után nem sok sanszunk maradt a pontszerzésre – tért ki a fehérvári találkozóra Csató Sándor, a csabaiak mestere.
A Mészöly Géza vezette Budafok helyzete sem egyszerű. A XXII. kerületiek csupán az ötödik nekifutásra tudták megszerezni első győzelmüket, viszont a tavaly még NB I.-ben játszó Kecskemét legyőzése jól mutatja a bennük rejlő perspektívákat, a Kórház utcában is veszélyes ellenfél lehet.
– Biztosan feldobott állapotban érkeznek hozzánk, hiszen legyőzték a tavaly még az élvonalban játszó Kecskemétet. Tavasszal mindkét csapat a kiesés ellen küzdött, sikerült legyőznünk őket az utolsó percben lőtt szabadrúgásgóllal – emlékezett vissza a május 18-i ütközetre a csabaiak szakvezetője. – Ők is nagy átalakuláson mentek keresztül a nyár folyamán, úgy látom, hogy még inkább a fiatalokra építenek. Edzőjük, Mészöly Géza jól rakja össze a csapatot, megvan a rutinja abban, hogy miként alakítson ki fiatalokból egy jó közösséget.
Csató Sándor elmondta még, hogy nincsenek könnyű helyzetben, voltak betegeik, de várhatóan a korábbi hiányzóik közül többen is visszatérnek a csapatba.
– Mindentől függetlenül hazai pályán meg kell nyernünk a mérkőzést – tette hozzá Csató Sándor.
A 19 órakor kezdődő találkozón Ujhelyi Tamás fújja a sípot, akinek a munkáját Márkus Péter, Balla Levente asszisztensek segítik majd.

Eredmények, sorsolás, tabella: