Négy napon belül két bajnokaspiráns következik

Bora Györgyék tavaly májusban csak asszisztálni tudtak a Gyirmót feljutásához, ám azóta új idők köszöntek be Békéscsabán

Nehéz hét előtt áll a Békéscsaba 1912 Előre NB II-es labdarúgócsapata, amely négy napon belül két olyan riválissal csap össze, amely pár hónapja még az élvonalban harcolt. Indításként vasárnap győri túrán vesz részt, ahol a Gyirmót ellen lép pályára.

A házigazdák nagy lendülettel kezdték a bajnokságot mindkét mérkőzésükön négy gólt rúgtak. A Csertői Aurél által dirigált sárga-kékek előbb a Szentlőrincet lépték le, múlt vasárnap pedig Dorogon diadalmaskodtak hasonló könnyedséggel. Mindkét találkozót agilisan kezdték, sorra alakították ki a helyzeteket, ezekből korai gólokat értek el, és gyakorlatilag már a szünetig döntésre vitték a dolgot. Masszív offenzívára számíthat tehát Brlázs Gábor legénysége, amit csak szervezett védőmunkával lehet „kordában tartani”.
A csabai vezetőedző a hétvégi meccs kapcsán úgy fogalmazott, bízik játékosai helytállásában és meglepetésre éhezve kelnek útra.
– Már a Pécs ellen is voltak pontszerzési esélyei a csapatunknak, hazai környezetben pedig remekül mutatkozott be, ami nagyon fontos momentum az idény elején. Már csak azért is, mert rendkívül „húzós” hét előtt állunk, hiszen két bajnokaspiránssal mérkőzünk meg az elkövetkező napokban. Ha nem is mi vagyunk a vasárnapi meccs esélyesei, de a játékosainknak kötelező lesz mindent megtenniük a siker érdekében. A Gyirmót kulturáltan játszó, remekül felkészített, jó képességű csapat, az eddigi eredményei is ezt igazolják. A célunk ennek ellenére változatlanul a győzelem kiharcolása lesz. Hibák nem nagyon férnek bele, végig koncentráltan, fegyelmezetten kell játszanunk, de bízom benne, hogy mindenki legalább olyan motiváltan lép majd pályára, mint az eddigiek során – mondta el Brlázs Gábor.

B. M.

Merkantil Bank Liga NB II, 3. forduló
Augusztus 14., vasárnap, 17.30
Gyirmót FC Győr–Békéscsaba 1912 Előre
Győr, ALCUFER Stadion
Vezeti: Dolnegó Bálint (Mohos Milán, Kovács Gábor).


Tisztelt Felhasználónk!

A Bmsextra.hu az egyik legismertebb sportoldal Békés megyében, ami bárki számára ingyen elérhető. Hogy ez a jövőben is így maradjon, továbbra is hirdetések közzétételével tervezzük finanszírozni az oldal fenntartási költségeit.

Amennyiben a tartalmainkat meg szeretnéd tekinteni, kérünk, kapcsold ki a Bmsextra.hu-n az Adblockert (hirdetésblokkolót). Hirdetéseink nem tolakodók.

error: Content is protected !!