Nem a futsalos lányok hétvégéje volt

Ezen a hétvégén egyik megyei csapatnak sem termett babér. Fotó: Bencsik Ádám/Békés Megyei Hírlap

Mindkét megyei érdekelt vereséggel zárta az NB II-es női futsal-bajnokság hétvégi játéknapját. A ványaiak a Kelti csoport rangadóján Miskolcon hagytak 3 pontot, a sereghajtó csorvásiak pedig Berettyóújfaluban nem boldogultak a vendéglátójukkal.

Miskolci Vénusz–Dévaványai SE 3–0 (2–0)
NB II-es női futsal-mérkőzés. Miskolc, zárt kapuk mögött. Vezette: Kátai, Skapura (dr. Vígh Tünde).
Dévaványa: Szabó A. – Nagy Z., Balogh B., Kurai, Furka. Csere: Szabó T., Bereczki, Kovács K., Tóth N., Kasznár, Zeller, Molnár K. Edző: Tanács Zoltán.
Gólszerző: Nagy Z. (3. – öngól), Varga N. (13.), Kovács A. (32.).
A ványaiak számára balszerencsésen indult a csoport rangadója, hiszen egy öngóllal már az elején vezetéshez juttatták az egyre jobb formát mutató miskolciakat. A tavaly még NB I-ben szereplő hazaiak a félidő közepén duplázták meg előnyüket, a látogatók viszont csak helyzetekig jutottak, az ellenfél kapujába nem sikerült betalálniuk. Szünet után sem változott érdemben a „leosztás”, valamivel a borsodiak kezdeményeztek többet, ennek a hozadéka volt a 32. percben a harmadik találatuk is, melyre nem érkezett válasz.
Veresége ellenére továbbra is vezeti a Keleti csoportot a DSE, de az előnye minimálisra apadt.


MVFC Berettyóújfalu–Csorvási SK 4–1 (4–0)
NB II-es női futsalmérkőzés. Berettyóújfalu, zárt kapuk mögött. Vezette: Forgács, Kövér (Percze).
Csorvás: Kis K. – Zvolenszki, Sánta, Erdélyi, Kis V. Csere: Jávorka, Hoffmann, Farkas V. Edző: Melich Viktor.
Gólszerző: Petrik (1., 15., 18.), Tóth A. (19.), ill. Sánta (30.).
Lassan tradícióvá válik, hogy a CSSK álmos kezdését gyors góllal bünteti az ellenfél. Így történt ez a vasárnapi találkozón is, azt követően viszont rendezték soraikat és fegyelmezetten játszottak a félidő végéig. Ekkor azonban zavar mutatkozott a játékukban, s ezt kihasználva a hazaiak sorra érték el a góljaikat. A második félidőre a nagy hátrány ellenére is egy rendezettebb csorvási csapat volt a pályán, ennek a jutalma lett a 30. percben Sánta Julianna szépítő találata is, amely pontot azonban nem eredményezett.
További eredmény: Bátonyterenyei TC–SK Tóalmás 3–7.
A bajnokság állása: 1. Dévaványa 19 pont (10 mérk.), 2. Miskolc 18 (11), 3. Tóalmás 17 (10), 4. Berettyóújfalu 13 (9), 5. Bátonyterenye 13 (9), 6. Csorvás 0 (9).