Nem kong a vészharang, de megszólalhat

Szabó Péter is azok közé tartozik, akinek a képességei alapján komolyabb szerepet kell vállalnia a sikeresebb szereplés érdekében. Fotó: Milyó Pál

Hétközi fordulót rendeznek szerdán a Merkantil Bank Liga NB II-es labdarúgó-bajnokságban. A 27. fordulóra kisorsolt mérkőzésen a Békéscsaba 1912 Előre csapata az immár öthetes nyeretlenségi szériáját igyekszik megszakítani az Ajka ellen. A Kórház utcai találkozón 18 órától indul útjára a labda.

Szó mi szó, az Előre háza táján volt már rózsásabb is a helyzet, hiszen az utóbbi hetek sikertelensége hatására ismét megérintette a kiesés szele a csapatot. A lilák mindössze jobb gólkülönbséggel előzik meg a már NB III-as tagságot érő helyen tanyázó Budaörsöt, és három-három ponttal gyűjtöttek többet a tabellát záró Budafok, Szolnok duónál. Ha viszont előre tekintünk és a dolgok pozitív oldalát nézzük, akkor nem olyan nagy a „gáz”, tekintettel arra, hogy a Csákvár, Tiszakécske, III. Kerületi TVE trió is „lőtávon belül” van, és akár egy győzelemmel is visszaelőzhető. Szintén biztató, hogy Schindler Szabolcs vezetőedző rendelkezésére legalább harminc közel azonos képességű játékos áll ezúttal is, közülük kellene megtalálni a legmotiváltabb tizenegyet, mert a februári nyeretlenség morálisan biztosan nem tett jót. Hogy mennyire kezdte ki a társaságot, arra is választ adhat az Ajka elleni bajnoki, melynek kapcsán a tréner tömören foglalt állást.
– Nagyon nehéz mérkőzésre számítok és bízom benne, hogy mindenki átérzi majd a jelenlegi helyzetünk súlyosságát – nyilatkozta a szakvezető, aki újból számíthat az eltiltását letöltő Nikola Pantovicsra és Farkas Márkra, ugyanakkor a soroksári „sárgaláz” most Varga Szabolcsot és Kitl Miklóst „tette taccsra”.
Az aktuális ellenfél helyzete jóval kényelmesebb, mint a házigazdáké. Az Ajka a legutóbbi három bajnokiján 7 pontot gyűjtött be, ezzel 31 egységgel áll a 12. helyen. Legutóbbi házon kívüli mérkőzésén Győrben verte a tavasszal szintén csak a kupában jeleskedő ETO gárdáját. Jó passzban van tehát a Kis Károly vezette zöld-fehér együttes, a szakember szerint most is szeretne borsot törni a csabaiak orra alá.
– A Békéscsaba nagyon szervezetten játszó csapat, amely váltogatja a felállási formákat. Közel áll a kiesési zónához, így biztos vagyok benne, hogy mindent meg fognak tenni a győzelem érdekében. Nekünk is nagy szükségünk van arra, hogy pontot vagy pontokat szerezzünk, így szerintem egy jó, nagy iramú, küzdős találkozóra számíthatnak azok, akik kilátogatnak a mérkőzésre – fogalmazott a vendégek szakvezetője.

B. M.

Merkantil Bank Liga NB II, 27. forduló
Március 9., szerda, 18.00
Békéscsaba 1912 Előre–FC Ajka
Békéscsaba, Kórház utcai Stadion
Vezeti: Antal Péter (Tőkés Róbert, Szilágyi Norbert)


error: Content is protected !!