Nem termett pont hazai pályán a füzesgyarmati labdarúgócsapatnak az NB III-as bajnokság 36. fordulójában. A sárrétiek vasárnap hazai pályán maradtak alul a BKV Előre együttesével szemben, ezzel nem tudtak elmozdulni a kieső helyről.
Füzesgyarmati SK–BKV Előre 1–2 (0–2)
NB III-as labdarúgó-mérkőzés. Füzesgyarmat, 150 néző. Vezette: Ujhelyi Tamás (Márkus Péter, Elek Balázs).
Füzesgyarmat: Fildan – Soós, Bódis, Raducu, Pataki Z. – Achim Á., Urbanowski (Szabó B., 46.) – Achim S., Kis Sz., Bartók (Pohl, 66.) – Popescu. Vezetőedző: Szabados Tamás. Szakmai koordinátor: Boros Tibor.
BKV Előre: Horváth G. – Csanálosi (Bán, 81.), Forgács, Szabó N., Girán – Kubó, Szabó Á., Takács, Tóth Sz. – Gyurkó, Benke (Popov, 61.). Vezetőedző: Albert Flórián.
Gólszerző: Raducu (59.), ill. Gyurkó (4.), Kubó (24.).
A gyorsan bekapott gól megzavarta a házigazdákat, akik bár a mezőnyben stabilan járatták a labdát, hátul ki-ki nyíltak. Ezt használták ki a közlekedésiek a második találatuk során is a félidő derekán. A szünetet követően megpróbált „új életet” kezdeni a bennmaradásért küzdő gyarmati együttes. Ennek lett a hozománya a szépítés is, amit Pataki szögletéből Raducu fejese eredményezett. Az utolsó húsz percre szinte kettészakadt a pálya, a hazaiak felívelt labdákból próbáltak eredményt kicsikarni, de tiszta helyzetet nem sikerült kialakítaniuk, így pont nélkül maradtak a fővárosiakkal szemben.
Jó: Raducu, ill. Kubó, Gyurkó, Csanálosi.
Boros Tibor: – Sajnos nem tudtunk felülkerekedni a problémáinkon, hiába sikerült feljavulnunk a második félidőre, ez most kevés volt, azonban a remény hal meg utoljára.
K. L.
Videó: Sportklub