Nem voltak azonos súlycsoportban

Tanner Gergő (szemből) kihagyott két ziccert, viszont lőtt két gólt és adott egy gólpasszt is, ezzel ő lett a meccs MVP-je. Fotó: Kiss Zoltán

A Termál FC labdarúgócsapata magabiztos hazai győzelemmel zárta az NB III.-as osztályozójának hazai első felvonását. A gyulaiak úgy nyertek 3–0 arányban a Nógrád vármegyét képviselő Bánk-Dalnoki Labdarúgó Akadémia ellen, hogy számos ziccert elhibáztak, ezzel együtt fél lábbal már a szerdai visszavágó előtt az NB III.-ban érezhetik magukat.

Gyulai Termál FC–Bánk-Dalnoki Labdarúgó Akadémia 3–0 (1–0)
Osztályozó labdarúgó-mérkőzés az NB III.-ba jutásért. Gyula, 500 néző. Vezette: Berényi Tamás (Dobos Dávid, Halmai Kristóf).
Gyula: Szabó M. – Szabó Zs., Nagy S., Szabó P., Zabari – Trescsula (Szabó V., 85.), Borbély, Babinyecz (Bojtos, 68.), Katona (Kiss T., 85.) – Tanner (Kukla, 85.), Varga T. (Zsilák, 74.). Edző: Brlázs Gábor.
Bánk-Dalnoki Akadémia: Borsi – Hajdu, Sándor, Frey – Deák (Haronisz, 46.), Bozzai (Királyházi, 62.), Kozma, Szieber (Rieger, 70.), Török – Kiss K. (Nagy Zs., 62.), Járvás (Bondár, 81.). Vezetőedző: Kárpáti Zoltán.
Gólszerző: Trescsula (22.), Tanner (71., 76.).

A gyulaiak kezdettől nyomás alá helyezték ellenfelüket, Borsi kapus nevéhez a 6. percre már három nagy védés fűződött. A nógrádiak gyakorlatilag folyamatosan védekezésre kényszerültek. A statikus játék ellen megvolt az egyszerű, hatásos fegyverük, inkább csak a gyors húzásos akciókkal szemben akadtak gondjaik. A félidő középső harmadára az ápolásoknak is betudhatóan, kicsit alább hagyott a gyulai fölény, jött viszont a gól a 22. percben, amikor is Tanner fordult le emberéről jól szöktette a szélen felfutó Trescsulát, aki a jobb összekötő helyéről laposan lőtt a hosszú sarokba 1–0. A hazai hálóőrnek az ivószünet után kellett először játékba avatkoznia, de biztosan látta el dolgát. Mint ahogyan a kollégája is rendre a helyzet magaslatán állt, pedig az éberségét kitartóan tesztelték a házigazdák a félidő további részében.
A pihenőt követően folytatódott az egyirányú játék, a betömörülő bánki védelemmel azonban meggyűlt a helyiek baja, amikor pedig eljutottak a ziccerig, akkor Tanner és Varga Tamás is rendre hibás megoldásokat választott. Érett az újabb hazai találat, időnként parázs jelenetek zajlottak Borsi kapuja előtt, de Fortuna a látogatók kezét fogta, akik a 65. percben az első helyzetükkel ijesztettek rá a gyulai érzelmű szurkolókra. A frissítésre szánt rövid szünet után Tanner került sakk-matt helyzetbe, és közelről ezúttal már nem hibázott, 2–0. Jelentős fölényben futballoztak a hazaiak, folyamatos veszélyt jelentve az erejükkel is egyre inkább elkészülő nógrádiakkal szemben. Tanner pedig a 76. percben újra villant, amikor a bal sarokról cselezte be magát és 8 méterről lőtt a hosszú sarokba, 3–0. Az utolsó negyedórában már nem született újabb találat, ennek pedig inkább a vendégek örülhettek, akik minden szándékuk ellenére, nem tudtak helyzetbe kerülni, így viszont komoly hátrányból várhatják a visszavágót.

Jó: Szabó P., Trescsula, Borbély, Tanner, ill. Borsi (a mezőny legjobbja), Hajdu.

Brlázs Gábor: – Végig a mi akaratunk érvényesült. A vendégek kapusa végig nagyszerűen védett, ezért nem lett nagyobb arányú a győzelmünk. A párharc nem dőlt el, de kedvező helyzetből folytathatjuk.
Kárpáti Zoltán: – A mai napon a hazai csapat a játék minden elemében fölénk nőtt, még ilyen arányban megérdemelten nyert. Az mindent elmond a találkozóról, hogy a véleményem szerint Borsi Bence volt a mezőny legjobbja.
További eredmények: Monostorpályi SE–Füzesabonyi SC 1–2, Tiszaföldvár SE–Villány TC 5–1, Csepel TC–Tatai AC 4–1, Mátészalkai MTK–Dunaharaszti MTK 3–1, Ózd-Sajóvölgye–Balatonalmádi SE 3–2.