Pedig nyerhető mérkőzés volt

Szűcs Trixi hatásos közbelépése. Fotó: Tóth László

Vereséggel zárta az NB II-es nagypályás labdarúgó-bajnokság 19. játéknapját a Gyulai Amazonok női csapata, amely a Keleti csoport bronzvárományosának tekinthető Vasassal nem bírt hazai pályán, de így is az 5. helyről várhatja a folytatást.

Gyulai Amazonok–Vasas Kubala Akadémia 0–3 (0–1)
NB II-es női labdarúgó-mérkőzés. Gyula, 50 néző. Vezette: Barta Viktória.
Gyula: Szűcs – Kurta, Szappanos (Danics), Lovas, Kajári, Molnár Á., Nagy K., Hack, Kurai, Mezei, Molnár K. (Czirók). Edző: Molnár Zoltánné.
Gólszerző: Bucsák (20.), Balogh N. (64.), Oláh E. (66.).

A két ex-gyulai játékossal Balogh Noémival és Lehóczki Noémival kiálló fővárosiak a félidő közepén szereztek vezetést egy védelmi hibát kihasználva. A hazaiak a mezőnyben nem játszottak rosszul, de az ellenfél kapuja előtt elfogyott a tudományuk. A térfélcserét követően is partiban volt a két együttes, a vendégek második találata zavart keltett a hazaiaknál, ezt kihasználva hamarjában bebiztosította sikerét a Vasas.
Molnár Zoltánné: – Bosszant a vereség, mert nyerhető mérkőzésen pontot sem tudtunk szerezni. Nem volt ekkora különbség a két csapat között.