Pontokat hagytak Jászberényben a lilák

Bónus Marcell szép átlövéssel szerzett vezetést a csabai csapatnak. Archív fotó: Molnár Balázs

Győzelmi lehetőséget szalasztott el Jászberényben a Békéscsaba 1912 Előre II labdarúgócsapata. Az NB III-as pontvadászat 17. fordulója keretében megvívott alsóházi derbin a lila-fehérek több ziccert is elhibáztak, így be kellett érniük az egyik ponttal, ami a helyzetükön nem sokat javít.

Jászberényi FC–Békéscsaba 1912 Előre II 1–1 (0–0)
NB III-as labdarúgó-mérkőzés. Jászberény, 180 néző. Vezette: Leél-Őssy Ádám (Gordos Árpád Mihály, Skover Péter).
Jászberény: Menczeles – Ludasi (Nagy Sz., 74.), Sárossy, Horváth, Perevuznik, László K. – Borics, Szőllősi, Varjas – Kurunczi, Remili. Vezetőedző: Lakatos Béla.
Békéscsaba II: Tóth A. – Trescsula, Babinyecz, Izing, Bacsa – Marik, Balla, Sipos, Bónus – Máris, Oláh Á. (Pap Sz., 60.). Vezetőedző: Szenti Zoltán, Nagy Sándor.
Gólszerző: Nagy Sz. (83.), ill. Bónus (69.).


Az első félidő kiegyenlített játékot hozott. A csabaiak dolgoztak ki több nagy lehetőséget, ám ezek rendre kimaradtak, jászberényi oldalon csupán Remili megmozdulásai okoztak riadalmat. Szünet után is lendületesen kezdettek a vendégek, sokadik lehetőségüket a 69. percben Bónus egy egyéni akció végén gólra váltotta. A folytatásban is akadtak mérkőzést lezáró helyzetek, ehelyett mégis a hazaiak egalizáltak a hajrájában, miután egy kósza kontrát szerencsésen fejeztek be. Az utolsó tíz percben mindkét fél nyíltan a győztes gól megszerzésére hajtott. Az egyik oldalon Babinyecz, a másikon Kurunczi hibázta el a meccslabdát, a helyzetek alapján azonban ezt a meccset biztosan hoznia kellett volna a lila-fehér gárdának.

Jó: Remili, Horváth A., Szöllősi, ill. Bónus, Izing, Babinyecz, Sipos, Máris.

Nagy Sándor: – Jászberényben hagytunk két pontot. A csapat hozzáállásával és játékával elégedettek lehettünk, de sajnos ez ismét nem párosult maximális eredménnyel. Szerény vigasz, hogy az ellenfél edzője is korrekten elismerte azt, hogy nagy szerencsével tudták döntetlenre menteni a mérkőzést. Meg kell tanulnunk nyerni, mert csak az vihet előre bennünket a tabellán.

További eredmények, sorsolás, tabella:


Tisztelt Felhasználónk!

A Bmsextra.hu az egyik legismertebb sportoldal Békés megyében, ami bárki számára ingyen elérhető. Hogy ez a jövőben is így maradjon, továbbra is hirdetések közzétételével tervezzük finanszírozni az oldal fenntartási költségeit.

Amennyiben a tartalmainkat meg szeretnéd tekinteni, kérünk, kapcsold ki a Bmsextra.hu-n az Adblockert (hirdetésblokkolót). Hirdetéseink nem tolakodók.

error: Content is protected !!